Két új videót is készített

2023.10.03. 14:00

Összebarátkozott a pécsiekkel Willie, az amerikai vlogger (videók)

Ismét Pécsről jelentkezett be With Willie, azaz Willie Gevertz, a Magyarországon élő, New Yorkból származó vlogger. Az elmúlt hónapokban két újabb pécsi videót is készített: az egyikben – helyi fiatalok javaslatával megerősítve – a város egyik legszebb helyszínét a Tettyét kereste fel, a másikban pedig egy szombat reggeli hangulatot örökített meg a vásárcsarnokban.

Mohay Réka

A vlogger a közelmúltban Villányt is megismerte, erről lapunk is beszámolt. Baranyai látogatásainak bázisául azonban Pécset választotta, amit dokumentált is a tőle megszokott közvetlen, ugyanakkor ismereteket is átadó stílusban. 

Az Aranyóra Pécsett: Jobb, mint Budapest? című videójában elmondja, Budapest és lakóhelye, Szentendre mellett Pécs az a város, ahol Magyarországon a legtöbbször járt.

Az aranyló, késő délutáni nap fényében fürdőzve – egy borbélynál tett kitérőt követően – a Kossuth téren mutatja be röviden az ott elhelyezett történelmi személyiségek szobrait: Deák Ferencet, Kossuth Lajost és Széchenyi Istvánt. 

– Kossuthról egy megyét is elneveztek Amerikában

 – mondja, s itt be is vág bizonyítékul egy térképrészletet Iowa államról, ahol bizony ott sorakozik a Kossuth county a többi között.

– Minden alkalommal, amikor Pécsen járok, ragyogóan, boldogan érzem magam. Igazán felemelő a város hangulata, az emberek kedvesek, mosolygósak

 – állapítja meg jó kedélyűen Willie, majd pécsi fiatalokkal beszélget, akiktől tanácsot kér, mi a legszebb hely Pécsen? A Tettye, vágja rá az egyik beszélgetőtárs.

Willie útnak is indul, közben örömmel nyugtázza a Zsolnay díszek jelenlétét a város központjában, amelyeket már előző látogatásai során is megcsodált.

– A pécsieknek biztosan roppant erősek a lábaik, ez ugyanis a dombok városa, de pont ez adja a varázsát

 – teszi hozzá fújtatva, amikor a Magaslati útra ér, hogy elcsípje a lemenő nap sugarait, s röviden elmesélje követőinek a Tettye szó eredetét és a ma már romokként ismert, egykor püspöki palotaként, majd dervis kolostorként működő épület történetét.

Másik, Pécsen készült videójában a vásárcsarnokba látogat el, s vidámat mutatja be az őt fogadó kínálatot. Az egyik gyümölcsöt áruló hölggyel hosszabban el is beszélget – már magyarul –, s még közös pontot is találnak: az eladó egyik rokona New Yorkba ment férjhez, Willie pedig, mint erről korábban már írtunk is, magyar feleségéhez költözött végleg az országba.

– Paradicsomőrület van Pécsen! A délies klíma bizonyára kedvez a termesztésének

 – mutat rá csodálkozva a friss lecsóalapanyagokra. 

– A szombat reggeli piaclátogatás jobb ébresztő, mint egy csésze kávé. Szeretetreméltó ez a hely, egy igazi közösségi tér – értékeli a látottakat a vlogger.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!