A VIP-parkoló érintetlen

2023.11.30. 14:00

Újabb bevételszerzés: még több fizetős parkolót csináltat Péterffy

A Biokom Nkft.-nek újabb bevétele érkezhet abból, hogy bővítik a fizetős övezeteket Pécsen, ennek érdekében nem kímélné a belvárosi védett övezetet sem Péterffy Attila pécsi polgármester és Gyurcsány Ferenc segítette koalíciója. A baloldali politikusoknak a VIP-parkoló továbbra is ingyenes és érintetlen marad, a tömegközlekedésben pedig eddig csak a járatok számát sikerült csökkenti.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Löffler Péter

A most bizottság elé került tervezet várhatóan csont nélkül átmegy majd a Gyurcsány Ferenc támogatását élvező baloldali közgyűlésen, hiszen Péterffy Attila polgármester koalíciós társai semmilyen érdemi, vagy lényegi véleményt nem szoktak megfogalmazni a már elkészült dokumentumokkal kapcsolatban, hanem azokat egyszerűen megszavazzák, a városházi jobboldali ellenzék véleményét pedig lesöprik a „demokrácia" jegyében. 

A mostani parkolási rendelettervezet tehát nagy valószínűséggel már kész tényeket tartalmaz, ezek alapján pedig a sörgyár könyékén bővítik ki a II.A szektort, amellyel a Nyár utca, Rókusalja utca, Tavasz utca és Xavér utca is fizetőssé válik, így innen is tud a baloldali városvezetés pénzt beszedni a pécsi polgároktól. 

A fizetős övezet kiterjesztése kapcsán nem kímélik a forgalom csillapított övezetet sem: így a Majorossy Imre utcának az Ágoston tértől a Király utcáig tartó szakaszát is beemelik fizetős övezetbe, aminek így a „védett” jellege megszűnik. 

Az eddigi 1.4. számú védett övezet területének „védett” jellege megszűnik, az érintett utcák korlátozott várakozási övezetekké válnak. Ez az Aradi Vértanúk, Kálvária, a Mecsek és a Nyúl utcákat érinti.

A korlátozott várakozási övezetbe bekerül még Kodály Zoltán utca 2-8. szám előtti terület. A belváros közeli, tettyei 2. számú korlátozott várakozási övezet területe a Magaslati út, a Hunyadi János, a Hegyalja, a Losonc és az Ágota utca (Ágoston tér) irányába bővül, beleértve a Vince, a Majtényi Ferenc, Felsőhavi, a Törekvés, a Kisboldogasszony és Böckh János utcát, valamint a Cserző közt. 

Az ispitaaljai 3. korlátozott várakozási övezet dél felé terjeszkedik, és abba bekerül a Szilágyi Dezső, a Tompa Mihály, az Ungvár, a Vas Gereben utca teljes hosszában, valamint a Kassa, a Kandó Kálmán, a Nagyszeben és a Dárda utca is, illetve a Semmelweis utcának a Kolozsvár utca–Mártírok útja közötti szakasza. 

Az érintett változássokkal egyébként részben az a helyben élőknek segíthetnek a korlátozott övezetekben, ahol elvileg csak két órát lehet majd külsősként parkolni, csakhogy azt nagyon nehéz bizonyítani, hogy mikor tették le az autót pontosan és mennyit várakozott az adott helyen. Egyébként pedig az ott lakóktól is pénzt kérhet a város – legalábbis ez történt a több területen. 

Ez az ajándék!

A rendeletet egyfajta Mikulás napi – baloldalnak Télapó – ajándéknak szánják, hiszen Mikulás napja előtt, december 5-én tárgyalják majd és s változások 2024 februárjában lépnek életbe. 

A buszjáratokat meg csökkentették

A parkolási szigor az autósokkal szemben nyilván akkor lenne elfogadható a kritikus vélemények szerint, ha az autós közlekedés ilyen jellegű gátolása mellett a tömegközlekedést nem visszafejlesztenék, a buszjáratokat nem csökkentenék, hanem bővítenék. A gépkocsival a munkahelyükre járók ugyanis nem csak passzióból autózgatnak, hanem mert jelenleg a – télen, vagy esőben különösen –  balesetveszélyes, drága rollereken kívül a Gyurcsány Ferenc vezette városi baloldal újdonságot nem tudott felmutatni, ami segítené érdemben a pécsiek közlekedését. 

A VIP-parkoló és a luxusautó érinthetetlen

A baloldali városvezető, Péterffy Attila úgy tűnik, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a 272 lóerős, alváskényelmi csomaggal ellátott luxus SuperB-hez, amelyet jövőre már több mint négymillió forintért béreltet magáncélokra is az önkormányzattal magának. Az autóra annak ellenére vágyott a polgármester, hogy az elmúlt években rendszeresen a kormányt és az előző városvezetést szidta, hogy milyen rossz helyzetben van a város. Neki egyébként nem kell parkolóhelyet sem keresnie "munkahelyénél", hiszen a sofőrével közvetlenül parkolhat a Városháza belső udvarában. Alpolgármestereinek és a nekik kedves vendégeknek, baloldaliaknak sem okoz gondot a városháza meglátogatása, hiszen a VIP-parkolójuk érintetlen, sőt, az elmúlt években még ki is bővítették. Használják is, van aki már a második új autóval foglalja a VIP-parkolót, amikor arra jár. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!