Megvolt az első akció

2023.12.22. 12:00

Megalakult a Máltai Szeretetszolgálat siklósi csoportja

Két csoportgyűlés, és a megyei szervezetekkel történő egyeztetések után, november 27-én megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Siklósi Csoportja.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: V. B.

A csoport alapító tagjai a könyvtárban gyűltek össze, és a régiós vezetők bevezetője után megfogalmazták céljaikat, majd megválasztották a csoport elnökévé Dr. Gaál Andreát, helyettesévé Nagy Attillánét, lelki vezetőnek pedig felkérték Kárász Gábor atyát. A Máltai Szeretetszolgálat jelmondata mentén szándékuk: „A hit védelme és a szegények szolgálata”. Várják a máltai szellemiséggel egyetértő, csatlakozni vágyó tagtársak jelentkezését, illetve a rászorulók jelzéseit. 

A siklósi csoport működése egy évig ideiglenes keretek között valósul meg, mely időszak azt hivatott elérni, hogy a tevékenységük, céljaik kikristályosodjanak, a szervezet léte eljusson a köztudatba, és a működés beinduljon. Az egy év leteltével ölthet hivatalosan is civil szervezeti formát a siklósi csoport.

 

 

Fotó: V. B.

Első akciójuk december 13-án, egy korábban Németországból érkezett adománycsomag szétosztása volt a siklósi könyvtár rendezvénytermében, ahol ruhák, cipők, iskolaszerek találtak gazdára. December 14. és 19. között pedig az országos adománygyűjtő akcióhoz csatlakozva a helyi Spar áruházban gyűjtöttek tartós élelmiszereket, melyeket januárban fognak szétosztani a rászorulóknak. A csoport megalakulásával az országos szervezet eszközei, és lehetőségei is elérhetővé váltak Siklóson. 

Csatlakozási és segítségkérési szándékát bárki jelezheti dr. Gaál Andreánál, a [email protected] e-mail-címen. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!