1916 nyarán a végzet elérte a pécsi szent helyek ormait is

Példának okáért a Napóleon idején megvívott háború idején csak az aranyat, illetve az ezüstöt rekvirálták. A templomtornyok lakói nem estek áldozatul a csatatereken folyó eseményeknek. Igaz, a nemesfémek erőszakos állami begyűjtése súlyos károkat okozott, de legalább a jelképes értékkel is bíró ereklyék a helyükön maradhattak. 

Azonban 1916 júliusában, illetve augusztusának elején a végzet elérte a pécsi szent helyek ormait is. 

– A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium már 1915-ben elrendelte a harangok összeírását – tekintett vissza korábban az eseményekre Szalánczi Krisztián történész. – A következő évben pedig valóban hozzáláttak a begyűjtésükhöz, majd beolvasztásukhoz. Pécsett Vajda Ödön hadnagy irányította a munkálatokat mérnökként, segítője Schachtitz Henrik kőművesmester volt. 

– Súlyos rombolásokkal jártak az ilyen bontások? 

– A feljegyzések szerint igyekeztek szakszerűen eljárni. A leszerelésekről hivatalos jegyzőkönyveket készítettek, a rendelet előírta az esetleges károk helyreállítását is. Állványzatot építettek fel, azután kötélen eresztették le a földre a súlyos darabokat. De ez nem minden helyszínen volt lehetséges. Ezért néha már felfüggesztett állapotban összetörték a fémtárgyakat. A roppantást a felső ötödnél hajtották végre, mert a harangok fala ott volt a legvékonyabb. A végeredmény szempontjából persze mindegy is, hogy milyen megoldáshoz folyamodtak. A történtek inkább erkölcsileg voltak fájdalmasak: a térítési díjként egy kilogramm bronzért kifizetett négy korona nyilván nem kárpótolta a híveket. 

– Felmérték azt a fémmennyiséget, amit elvettek az egyházaktól? 

– Mindenről pontos kimutatásokat vezettek. Lemázsálták a súlyt, az átmérőket és a magasságokat pedig felírták a hivatalos papírokra. Számos ilyen dokumentum fennmaradt az utókor számára. 

– Pontosan meghatározható, mikor búcsúzott a város a díszektől? 

– A négytornyú székesegyház esetében például 1916. július 16-át mutattak akkor a naptárak. Attól kezdvepedig folyamatosan tűntek el a harangok. Augusztus első hetében aztán a végére értek a munkások a feladatnak. Háborús idők jártak akkoriban, tehát más vidékeken hasonló eseményeknek lehettek szemtanúi a polgárok. Legfeljebb távolabbi tájakon kissé későbbre tolódtak a cselekmények, de menekülésre nem nagyon volt esély, a harangok többsége végül az olvasztóba került.