Jók a látási viszonyok

2024.01.26. 08:40

Megfelelő körülmények között autózhatunk az utakon

Bama.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rasica

Országszerte csapadékmentes az idő, egyedül Nyíregyháza térségében szemerkél az eső.

A gyorsforgalmi, valamint a fő- és a mellékutak burkolata Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyében, illetve az Alpokalja és a Dunántúli-dombság területein sónedves, máshol száraz.

Jó látási viszonyok mellett lehet közlekedni.

Az 56-os főúton, Dunaszekcső közelében, a 35-ös km-nél meghibásodott aknafedlap miatt, félpályás lezárást vezettek be.

Az 57-es főúton, Pécsett, a 39-es km-nél csatornáznak, mindkét oldalon sávlezárás mellett dolgoznak.

Az 58-as főúton, 

  • Pécs térségében, a 8-as és a 12-es km között, közművezetéket kötnek be, mindkét oldalon útszűkület van érvényben.
  • Harkány közelében a 26-os km-nél a vasúti átjáróban karbantartási munka folyik, emiatt félpályás lezárásra számítsanak. Napközben jelzőőrök irányítják a forgalmat.

A következő kamiontilalom 01.27-én, szombaton 22 órától, 01.28-án, vasárnap 22 óráig lesz érvényben.

Március 1-jéig, a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (Euro 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!