Negyven család

2024.03.25. 16:20

Gyümölcsoltó napra hívja a családokat az alapítvány

Idén is folytatódott Vásárosbécen a Családi Portaprogram a Virágóra Alapítvány koordinálásában, melyben 40 helyi család vette át a különféle zöldségmagokból, dughagymából álló vetőmagcsomagot. S a virághagymák, facsemeték is a program részét képezik.

Tóth Viktória

Fotó: XArtProduction

Arra is nyertek támogatást, hogy akiknek előző években róka vagy egyéb ragadozó elpusztította a szárnyasait, fém védőhálót vagy deszkát igényeljen.

Idén is 4 mezőgazdasági előadáson való részvétellel, illetve közösségi munkavégzés előzetes vállalásával lehetett bekerülni a programba. Az előadások keretében általában gyümölcsfa-oltási programot szoktak megrendezni. A következő ilyen program március 26-án délelőtt 10 órától lesz a településen, a Gyümölcsoltó Alapítvány szakmai vezetésével. A gyakorlati előadás ingyenes, a portaprogramban résztvevő családok számára kötelező.

A Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által meghirdetett program 2015-óta zajlik a kistelepülésen, sikeresen. Célja, hogy támogassa a vidéken élő családok konyhakertjeinek megművelését, hozzájáruljon a kisállattartási gyakorlat megerősítéséhez, az önellátás alapjainak megszilárdításához.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!