Nemzetiségek előtt tiszteleg

2024.05.16. 12:00

A Megbékélés Kápolna elindult a megújulás útján

Nem mindennapi látvány fogadja a látogatót Baranya déli dombjain. A Megbékélés kápolna Beremend településen 1998-ban nagyrészt adományokból épült, és a történelem nem is olyan messzi, viharos éveinek állít emléket. A helyszín most elindult a megújulás útján, valamint május 18-án és 20-án már a magyar és a horvát közösség számára is programmal készülnek.

Mohay Réka

A horvát határhoz közeli Megbékélés kápolna jelképként magasodik Beremenden. Az 1990-es évek elején a település közvetlen közelében zajlott a délszláv háború. Ennek eredményeként a baranyai Beremendre is számos menekült érkezett. A községben fekvő domb tetejéről láthatták a horvát baranyai templomok és a településeik pusztulását.

Megbékélés kápolna, történelem, emlék
A Megbékélés kápolna Beremend településen 1998-ban nagyrészt adományokból épült, és a történelem nem is olyan messzi, viharos éveinek állít emléket
Fotó: Laufer L.

Beremend tehát a menekültek befogadásában fontos szerepet játszott, így az önkormányzat kezdeményezésére Magyarországon egyedülálló módon ökumenikus kápolnát építettek a különböző nemzetiségek és vallások megbékélésének jegyében. 

A Megbékélés kápolnát 1998. május 31-én szentelték fel, és a magyarok és horvátok mellett a Magyarországról kitelepített németség emléke előtt is tiszteleg.
A kápolna altemplomában kiállítás is fogadja az érdeklődőket: a beremendi szőlőhegy természeti értékeit bemutató tárlat a beremendi kristálybarlang kincseit, a környék sajátos kőzeteit, régészeti tárgyakat és a térség többmillió éves fosszíliáit mutatja be.

Elindult a Megbékélés kápolna felújítása

A Megbékélés kápolna a közelmúltban elindult a megújulás útján. Murin Ferenc, a „Megbékélés Kápolna, Beremend” Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy megvalósult a templom előtti kőkereszt újracsiszolása, javítása és a felület impregnálása. 

Emellett az altemplom szellőztetéséhez szükséges ventilátorokat is újra cserélték.

A közeljövőben azonban további felújítások várnak a különleges kápolnára, többek között a kupola cseréjét, illetve a pince gravitációs szellőztetőrendszerének kiépítését illetően is már elkészültek a tervek.

Amint Murin Ferenc elmondta, az elvégzett munkálatok ezúttal is adományokból valósultak meg. 

Legfőbb adományozó a Duna-Dráva Cement Kft., illetve Beremend nagyközség önkormányzata, továbbá sok segítséget és adományt kaptunk Beremend lakosságától is

 – mondta az alapítványi elnök.

Május 18-án és 20-án szimbolikus eseményre készülnek

A kápolnában pünkösd alkalmából a horvát-magyar kapcsolatok ápolása jegyében szentmisére és megbékélés zarándoklatra készülnek Beremenden. 

Május 18-án, szombaton a Megbékélés kápolnában 10 órakor horvát és magyar nyelvű katolikus szentmisét tartanak, Ronta László esperesplébános és  Kirhofer Róbert, a horvátországi Petárda (Baranjsko Petrovo Selo) plébánosa celebrálásával.

A szentmisét megelőzően már 9 órakor megnyitja kapuit a kápolna.

Május 20-án, hétfőn pedig pünkösdi gyalogos zarándoklatot szerveznek Petárdára. 16.30-kor indulnak a résztvevők a beremendi Szabadság térről, majd 18 órakor Petárdán vesznek részt az ottani katolikus szentmisén. E programra is minden érdeklődőt várnak, akár gyalog, akár kerékpárral kíván részt venni a zarándoklaton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!