A serdülőkor változásairól beszélgetnek

2024.05.25. 12:30

Szélesebb körben folytatnák a kiskamaszoknak szóló prevenciós programot a jövőben

A serdülőkor változásairól beszélgetnek (A kép illusztráció)

Fotó: Lisa F. Young/ shutterstock

Idén egy jelentős támogatási programnak köszönhetően több száz, a Pécsi Egyházmegye valamely oktatási intézményébe járó diák vehetett részt térítésmentesen kiskamasz foglalkozáson: a fiúk a Titkos küldetésen, a lányok a Ciklus Show-n. 

A napokban foglalkozásvezetői képzést tartottak a II. János Pál pápa Plébánia közösségi házában azoknak a program értékei mellett elkötelezett, elsősorban egyházmegyei intézményekben tanító pedagógusoknak, illetve külsős szakembereknek, akik elhivatottságot éreznek 10–13 éves kiskamasz fiúkkal való foglalkozásra. 

A „Férfias felelősséggel az életért!” jelmondattal meghirdetett prevenciós program célja, hogy a fiúk kíváncsiságukat biztonságos légkörben tudják ismeretekre váltani, hogy kérdéseikre az érettségüknek és életkoruknak megfelelő válaszokat kapjanak. A kiskamaszok a Titkos Küldöttek szerepében megismerkedhetnek a férfivá érés testi-lelki folyamataival, bepillantást nyernek a férfi, női termékenység és a fogantatás csodájába.

A Pécsi Egyházmegye tájékoztatása szerint a Titkos Küldetés Kiskamasz Programban dolgozók tapasztalata szerint a fiúk vágynak arra, hogy beszélgessenek egymással és a felnőttekkel a serdülőkor változásairól, a férfivá érés kérdéseiről, illetve az őket érő, számukra kihívást és veszélyt jelentő csapdahelyzetekről - mint például felnőtt tartalmak látványa, internetes álprofilok bejelentkezése stb. 

A Pécsi Egyházmegye célja - közlésük szerint -, hogy megszervezze a Ciklus-show Program foglalkozásvezetői képzését is. 

A kiskamasz lányoknak szóló felvilágosító foglalkozás célja, hogy a lányok egy fantáziadús dramatikus játékon keresztül érthessék meg a bennük zajló csodálatos történéseket, és megtanuljanak pozitívan viszonyulni a saját testük működéséhez.

A cél, hogy a Pécsi Egyházmegyében minden évben elérhetővé váljon iskolai keretek között az 5. és a 6., szükség esetén pedig a 4. és 7. évfolyamos diákok részére a Ciklus-show és a Titkos Küldetés Program.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!