múzeumok éjszakája

2019.06.19. 11:30

Újra hazai pályán: jön hét Csontváry is

A hétvégén Múzeumok Éjszakája lesz. Szó szerint a hétvégén, mert a mindenhová használható akciós belépők nem csak szombat estére, de vasárnap egész nap ugyancsak érvényesek a Janus Pannonius Múzeum helyszínein.

Mészáros B. Endre

Több mint száz program lesz június 22-én 18-24 óra között a JPM 15 helyszínén, és több ezer embert várnak az igen kedvezményes rendezvénysorozatra. Tavaly például Pécsen a Múzeumok Éjszakájának programjait hétezren (!) tekintették meg – összegzett az előzetes beharangozón Őri László, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere. Hozzátette: a múzeum eredetileg elfogadott költségvetéséhez 49 millió forintot rendeltek hozzá.

Ezúttal is igazi összművészeti fesztiválra kell készülni és a kisgyerekektől a nyugdíjasokig mindenkinek szerveznek külön programokat. Koncertek, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások várják az érdeklődőket. A Modern Magyar Képtárban ezen a napon új kiállítás nyílik, továbbá hét igen ritkán látható Csontváry festményt is bemutatnak a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből.

A természettudományi múzeumban 16 órától várnak minden korosztályt többek között mammutvadászokkal (Pécs környéki lelet- és ásványgyűjtőkkel). Csontból ékszereket lehet majd faragni, régi kőeszközöket mustrálni, de igen érdekesnek ígérkeznek a profi meteorológusok előadásai is, melyből kiderül, hogy mennyire globális napjaink felmelegedése, s milyen katasztrofális a jövőképünk.

Mindemellett Vasarely lesz az idei rendezvénysorozat középpontjában: kinetikus képeslapot készíthet bárki az op-art padláson, interaktív vetítések lesznek, és rendkívüli tárlatvezetések ismert művészekkel. A Múzeum Galériában Ez a sör! címmel látható vándorkiállítás sörkóstolóval. Ezúttal is megszervezik a tűzugrást a Szent Iván éjén (az év legrövidebb éjszakáján) a Néprajzi Múzeumban, ahol emellett búzaőrlésre, kézműves vásárra, papírmerítésre, parázsjóslásra is készülhetünk, ám mindez csak ízelítő a rengeteg programból.

Ezúttal O.Z.O.R.A. is eljön Pécsre

A JPM igazgatóságának udvarán (Káptalan utca 5.) az O.Z.O.R.A. Fesztiválból kapunk ízelítőt. DJ-k adják egymásnak a stafétabotot félóránként, a 2018-as O.Z.O.R.A. fotóiból, vizionárius képekből és Berkes Csilla különleges szobraiból (vannak köztük fémhulladékokból készült állatszobrok és észbontó sci-fi alkotások is) nyílnak tárlatok, lehet batikolni, kristálymedált készíteni, miközben fényfestéssel, tüzes cirkuszi bemutatóval különböző performanszok zajlanak folyamatosan.

És egy kihagyhatatlan program: ezúttal is útnak indul az Égervölgyi-tótól 17.30 órakor a Jakabhegyre a fáklyás éjszakai túra Gábor Olivér vezetésével, a vaskori sáncok, a Zsongorkő, és a Pálos kolostor érintésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában