kultúra

2020.10.29. 19:01

Összeállt az ötnapos Winter Fest programja

Extra programmal készül az idei, immár hatodik Winter Fest of Pécs! Trubics Zorán, a főszervező mindenesetre egy lehetetlen küldetést máris megvalósított: megnyerte a találkozó fővédnökének a két pécsi politikai tábor vezéregyéniségét, Hoppál Péter ország­gyűlési képviselőt és Péterffy Attila polgármestert.

Mészáros B. E.

Idén ötnapos lesz a fesztivál, december 26-tól december 30-ig tart, és minden eseménynek a pécsi Expo Center a helyszíne, az ülős koncertekre pedig maximum 500 embert engednek majd be. A jól bevált elemek mind visszatérnek, így egy nap a Balkánról szól, Zvonko Bogdan és Ljubisa Pavkovic kiváló harmonikás kap főszerepet, a nap házigazdája pedig a Juice Team lesz.

Az igényesebb szórakoztató zenét ezúttal Falusi Marianntól és a Sárik Péter triótól hallhatjuk, az egyik legnépszerűbb koncertnek pedig egy slágerparádé ígérkezik Ünnepi Abba Slágerparty Mamma Mia címmel, melyen Janza Kata és Polyák Lilla az énekesnők. Emellett húzós rocknapra készülnek, itt a sztárfellépővel még folynak az egyeztetések (annyit azonban elárulhatunk, hogy itt is igen nagy durranásra készülnek). No és a jól bevált recept szerint december 30-án az előszilveszteri Neoton-buli zárja a fesztivált annak pedig igyekeznie kell, aki hallani akarja, hiszen többnyire háromezres közönség előtt zajlottak eddig a pécsi programjaik, most viszont csak hatodannyi embert lehet beengedni. Jó tudni továbbá, hogy elővételben a jövő héttől már megvehetők a belépők és a rendkívüli körülményekre tekintettel jegyvisszavásárlási garanciát vállalnak a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában