programjánló

2021.09.14. 14:52

Egy különleges koncertre mehetünk csütörtök este

Különleges koncertet láthatunk szeptember 16-án, azaz most csütörtökön a Nappaliban: a zene ugyanis ezúttal nem csak a szó átvitt értelmében lesz terápia.

Dunántúli Napló

A szenvedélybetegek kezelésével, reintegrációjával foglalkozó, 2008 óta működő Bázis Addiktológiai Szolgálat 2020-ban indított kulturális programja a művészet, a kultúra nézőpontjaival szeretné több oldalról is bemutatni a felépülést. A program keretében különféle művészeti ágak képviselői, függősséggel küzdő alkotók tartanak előadásokat, koncerteket, felolvasásokat és úti beszámolókat.

A rendezvénysorozat a szórakoztató, közösségépítő funkciókon túl is fontos szerepet vállal, hiszen a szenvedélybetegség felismerésére, a prevencióra, a rehabilitáció folyamataira irányuló figyelem felkeltése mindannyiunk érdeke.

A Szolgálat munkatársai vallják, hogy a józanság fogalmának, jelenségének ismertebbé tételével a józanodó szenvedélybetegek megértése és megítélése pozitívan változhat, és a társadalomba való visszailleszkedésünk is hatékonyabb lehet.

A rendezvénysorozat következő eseménye az after zenekar bemutatkozó koncertje lesz, szeptember 16-án, Pécsen, a Nappali Bárban. A Bázis Kultúr Faktor program kezdeményezésében létrehozott, felépülő függők által működtetett zenei projekt 2020-ban alakult Pécsen. A trió, Fanna, Attila és Péter zenéjében elektronikus alapok, valamint Attila és Péter akusztikus gitárjátéka kíséri Fanna helyenként folkos ihletésű énekét. Műsorukban saját dalaik mellett versfeldolgozások is helyet kapnak.

Több projekt is megvalósult már

A programsorozat gördülékenységét ugyan a világjárvány megzavarta, ám ennek ellenére néhány projektet sikerült már összehozni. Tavaly áprilisban a Playback Színház Mindennapi/hétköznapi függőségeink címmel tartott két online előadást, októberben pedig egy kiállítást láthattak az érdeklődők „Érzések – Felépülők fényképei” címmel. A Bázis Addiktológiai Szolgálatnál felépülők ugyanis terápiás céllal egy fotós csoporton vettek részt – ennek eredménye volt ez az összeállítás. A harmadik akció egészen különleges volt: a Szolgálat által működtetett Tiszta Ház falára festettek egy graffitit. Endrész Gábor street artist munkája megidézi a szenvedélybetegséggel küzdő Csáth Géza írót, de a Félelem és reszketés Las Vegasban című film jellegzetes képeit is felismerhetjük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában