Évszázadok óta űzik a busók a telet (GALÉRIA)

Esténként fel-alá rohangásztam a lakásban, miközben apám a Híradóból értesült a nagyvilág szocialista szemellenzőn keresztül leképezett eseményeiről. 

Soha nem felejtem a pillanatot, mikor a gyermek számára érdektelen tudósítások között először pillantottam meg a busójárásról készített riport képkockáit. A gyermeki fantáziát rögtön magával ragadta a rengeteg álarc és maskara. Mivel a híradó felvételeit már az az évi busójárás befejeződése után láttam, így egy teljes évet kellett várnom, mire szüleim bejelentették, hogy a hétvégén Mohácsra megyünk megnézni a busójárást. A nagy esemény előtti este már alig tudtam elaludni az izgatottságtól, hogy mennyi érdekesség és móka vár rám másnap. 

A várakozásoknak megfelelően feledhetetlen emlékekkel gazdagodtam és még azt sem éltem meg csalódásként, hogy végül a tél szellemét nem láttam, igaz, valójában a gyerekbicajt tojó húsvéti nyúllal sem futottam össze, akkoriban mégsem kételkedtem létezésében. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a jankele, akivel szüleim előzetesen viccesen ijesztgettek, végül valóban fejbe vágott lúdtollal bélelt zsákjával, hogy ne ugráljak a maskarás menet körül. 

Mindezen emlékek azért jutottak eszembe, mert a minap fiam úgy fogadott az óvodában, hogy szeretne elmenni a mohácsi busójárásra. Remélem, ezen a hétvégén hozzám hasonlóan ő is egy életre szóló, szép emlékkel gazdagodik majd.