Az egyházi szokás mögött több ezer éves hagyomány áll

A böjtölés már az ókori Izraelben meghatározó részét képezte a vallás gyakorlásának. Nemcsak a bűnbánat jele volt, hanem a gondolatok rendezését, az akarat és önuralom erősítését, a befelé figyelést is segítette.

A kereszténységben a negyvennapos böjtnek közvetlen eredete Jézus pusztai böjtjéhez kapcsolódik, amelynek fontos jelenete Máté evangéliumában Jézus megkísértése. Eszerint Jézus, miután megkeresztelkedett Jánosnál a Jordán folyóban, a Szentlélek vezetésével kiment a pusztába negyven napra böjtölni és imádkozni, felkészülni nyilvános tevékenységére.

Ezalatt az idő alatt a Sátán háromszor megkísértette őt. Az első kísértés arról szólt, hogy Jézus változtassa kenyérré a sivatagban található köveket, hogy eledelt szerezzen magának, majd a Sátán azt ajánlotta Jézusnak, ugorjon le a templom tetejéről, hiszen az angyalok úgyis megvédik őt. Harmadszor pedig hamisan azt ígérte a kísértő, hogy neki adja az összes világi hatalmat és gazdagságot, cserébe azért, ha Jézus imádja őt.

Jézus azonban mindegyik alkalommal egy szentírási szöveggel tette helyre a Sátánt, s legyőzte a kísértést. A történet szimbolikus jelentéssel is bír. Mindhárom alkalom arra próbálta indítani Jézust, hogy erejét önző módon, saját javára használja fel.

Az ördög csábításai arra irányulnak, hogy beárnyékolják Isten elsőbbségét, és három, minden embert érintő, kísértést rejtő területre utalnak. Az első az érzéki vágyakra, a második a világi hatalomra és sikerre, a harmadik pedig az isteni akarattól való eltérésre enged következtetni. Ezekkel a keresztény hagyományban összekapcsolódnak a szerzetesi fogadalomban is visszaköszönő erények, a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség – Jézus úgy jelenik meg, mint aki e három erény birtokában mondott nemet az e világi kísértések rabságára.

A nagyböjt és a húsvéti időszak kezdetét hamvazószerda jelzi a mai egyházban, ennek szintén hosszú múltra visszatekintő bibliai gyökerei vannak. A hamuval a homlokra rajzolt kereszt már a kereszténységben terjedt el, s az előző évi virágvasárnapi pálmaágakat, vagy pedig barkát hamvasztják el hozzá. Ugyanakkor a hamu bűnbánati kötődése szintén az ószövetségi vallási kultúrából ered. A hamu emlékeztet az emberi mulandóságra, s mivel egykor a szappanok alapanyagául is szolgált, egyúttal a megtisztuláshoz is kapcsolódik használata.