2023.01.28. 11:04
Rendkívül népszerűek lettek a Jézus kora által ihletett kóstolók
A bibliai kor étkezési kultúráját bemutató kóstolókat tart Sipos Edit – az országszerte népszerű kezdeményezést februárban egy budapesti workshop keretén belül is bemutatja. Lássuk, milyen fogásokat ehettek Jézus és az apostolok!

Fotó: Z. K. K.
Sipos Edit hittan–történelem szakos tanár, a komplex Franz Kett-pedagógia szakértője már hosszú évek óta foglalkozik a bibliai étkezés ihlette kóstolókkal, bemutatókkal. A téma nem csak a pedagógiában vagy a hitoktatásban jelent különlegességet, az általa tartott bemutatókon számos különféle területről érkeznek résztvevők.
– Először sokaknak rácsodálkozást jelent, hogy ezek az ételek nem tartalmaztak rizst, kukoricát, paprikát, paradicsomot és burgonyát, sőt rozsot sem, hiszen ezek ismeretlenek voltak azon a vidéken, ahol Jézus élt az ókori Izraelben – mondta Sipos Edit.

– Nem használtak sertéshúst, s természetesen sütőport vagy cukrot sem. Előszeretettel fogyasztottak viszont halat, kölest, többféle gabonát, árpát, búzát, salátákat. Közkedveltek voltak a babfélék és a hüvelyesek is – tette hozzá.
Elmondta, ezekből az alapanyagokból meglepően ízletes, tápláló ételeket lehet készíteni, amelyekhez sok friss, nyers hozzávalót, zöldséget, gyümölcsöt is haszálnak.
– Számunkra elsőre szokatlannak tűnhetnek az olyan kombinációk, amelyekhez egyes zöldségeket édesen használunk, például a sárgarépát érdemes kipróbálni mézes-fahéjas ízesítésben is
– árulta el.
– Leginkább szezonális alapanyagokat használunk, Jézus korában is ez volt a meghatározó. Sok pozitív visszajelzést kaptam azoktól, akik részt vettek hasonló bemutatókon. Vannak többen, akik a mindennapjaikba is beépítették a tanultakat, a tálalási módokat és a recepteket, alapanyagokat egyaránt.

Volt olyan, aki baráti társaságát lepte meg ilyen vacsorával, ami nagy sikert aratott – számolt be a szervező.
A február 25-én Budapesten, a Krisztus Király Missziós Központban tartandó workshop célja ezúttal nem csupán az, hogy a bibliai ételkóstolók módszertanát elsajátítsák a résztvevők, hanem, hogy egy örömteli és hangulatos közösségi együttléten vehessenek részt, ahol olyan ételekkel várják őket, amelyek frissességet, újdonságot jelenthetnek számukra. A foglalkozást Sipos Edit és Gállné Busai Barbara hittanár, közösségszervező vezetik.
A szervező arról is beszámolt, az ókori keleti ember szoros kapcsolatban élt Istennel és a teremtett világgal, amelyben az étkezésnek is kiemelt szerepe volt.
– A vetéstől kezdve ismerték és figyelemmel, munkával kísérték az alapanyagokat, emiatt nagyobb tisztelettel és csodálattal fordultak az ételekhez és az étkezéshez is – állapította meg Sipos Edit.
Elárulta, a bibliai ételkóstolókhoz sok ihletet és információt merített Miriam Feinberg Vamos Ételek a Biblia korában című könyvéből, amelyet később a hazai Fráter Erzsébet A Bibliai ételei kötete követett hasonló témában.
Tavaly nyáron nagy sikert aratott a pécsi református gimnáziumban tartott bemutatója, a tervek szerint idén is sor kerül majd hasonló programra a városban.