A házaspárokat ünneplik Szent Valentin hetében

2023.02.06. 13:58

Házasság hete keretén belül több programra, illetve szentmisére kerül sor Szigetváron

M. R.

A Házasság hetét ünneplik Szigetváron is, ahol az országos rendezvénysorozat keretén belül Bálint-nap hetében több tartalmas, a házaspárokat célzó programra kerül sor. Február 12-én este hatkor a Szent Rókus templomban nyitó szentmisére várják a házaspárokat. 

– Itt a miseszövegek felolvasásánál egy-egy házaspár fog közösen közreműködni 

– mondta el Farkasné Tóth Lívia, a szigetvári Házas Hétvége közösség tagja. Február 14-én a meghívott házaspároknak tartanak Szerelem-vacsorát. 

– Megvendégeljük őket egy vacsorával, miközben minden fogáshoz feladatokat is kapnak, amelyek lényege, hogy egymásra figyeljenek, ez segít, hogy olyan témákról beszélgessenek, amelyekről egyébként talán nem esne szó, illetve felidézzenek közös élményeket, emlékeket – mondta a szervező közösség tagja. 

– Tapasztalataink alapján pozitív élménnyel szoktak gazdagodni az ilyen programokon a résztvevők. Ez számunkra is nagy megerősítést jelent, az ő örömük által mi is sokszorosát kapjuk vissza a befektetett energiának – tette hozzá. 

Február 17-én pedig a Házas Hétvége közösség tagjai számára zártkörű bált is rendeznek a Sóházban. 

Rosner Zsolt plébános kezdeményezésére indult ősszel a Család Klub is, amelynek keretében havonta tartanak előadásokat meghívott házaspárok. Ennek az aktuális alkalmára kerül sor február 19-én a Magtárban. Ezúttal Magdali Csaba és dr. Nyúl Eszter Anna „Házasság képekben” című előadása következik, amely nyitott az érdeklődők számára is. 

A hét zárása az ezt követő február 19-i este hat órai szentmise lesz a Szent Rókus templomban, ahol a házaspárok külön áldásban részesülnek majd. 

A Család Klub tavasszal is folytatódik Szigetváron, március 19-én Kajtár Edvárd teológus tart előadást Keresztények: a szabadság vándorai címmel, május 14-én pedig Bizse Roberta pszichológus és Till Judit óvodapedagógus-coach a közösség erejét veszi terítékre. 

Az országos szintű Házas Hétvége kezdeményezés keretében jelenleg négy csoport működik, amelyben öt-hat házaspár alkot egy csoportot – ennek célja a házas közösségek kialakítása és a házaspárok erősítése, akik rendszeres programokat, összejöveteleket tartanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában