Nagy buli lesz

2023.03.25. 20:13

A jókedv garantált lesz idén is a Szász-Várnapon

Idén is megrendezi szokásos éves nyári nagyrendezvényét a Szászvári Várkastély – ezúttal is színes, változatos programokkal várnak minden érdeklődőt.

W. K.

Fotó: Laufer László

 A Szász-Várnapot június 24-én rendezik meg, amelynek során történelmi környezetben kínálnak könnyed szórakozást a család minden tagja számára.
Az ajánló szerint SzászVári Virtus során mérhetik majd össze képességeiket a meghívott csapatok, egy vidám, tréfás ügyességi vetélkedő keretein belül. 

Szászi Kótyavetye címmel helyi termékek árverezésére is sor kerül, ezen kívül bográcsos főzőversenyen is megmérettethetik magukat a helybéliek. A legkisebbeket a Szász-Várnapon népi játszóház várja, és kézművesvásár is nyílik majd a rendezvény idején a várkastély területén. A napot este a CS. Í. T. zenekar szabadtéri koncertje zárja.
A nyári nagyrendezvényt megelőzően is különleges programokat kínálnak a néhány éve mesésen felújított kastélyban: május 12-én 19 órától a Rudán Joe Akusztik koncert várja a zeneszerető közönséget a Szászvári Várkastély udvarában, a kapukat 18.30-kor nyitják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában