Nagyszombat

2023.03.26. 20:19

Porta nyílik a húsvétoló és öreg autós sokadalomra

Sz. Zs.

A kép illusztráció

Fotó: Karnok Csaba

Immár hagyományos évindító rendezvényére, az Egregyi Sokadalomba várja vendégeit a Völgységi-patak partján fekvő település Kedély Házának Nyitott Portája, a Magyaregregy, Kossuth utca 25-ben. Az április 8-ai, nagyszombati rendezvényen elsősorban a gyerekekre számítanak, kreatív foglalkozással, tojásfestéssel, ajándékokkal; miközben a szüleik is népi játékokkal, régi szakmákkal ismerkedhetnek, illetve a kézművesvásár és a házias ételek minőségi kínálatából válogathatnak. A szervezők sokat adnak a környezetvédelemre, benne a műanyagmentességre, így programjaikon korábban is csak régi kerámiatányérokban, üvegpoharakban szolgálták fel az ételeket-italokat.

Időben már egy kicsit előre tekintve, ugyancsak az Egregyi Sokadalom idei programsorozatához csatlakozik a május 13-án, szombaton, 9 órától megrendezendő veteránautó-találkozó, amelyre minden régi személy- és teherautóval, motorral, mezőgazdasági, katonai vagy egyéb járművel rendelkező érdeklődőt várnak a szervezők. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött. 

Mindkét programról bővebb információ, elérhetőségek megtalálhatók a két esemény Facebook-oldalán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában