Amikor még Ady és Kosztolányi járt felolvasni a városba

Az ide látogató Ady, Kosztolányi, vagy éppen Móricz Zsigmond előadásait érdeklődő tömeg hallgatta, de a harmincas években már bontogatta a szárnyait az ifjú Weöres Sándor is.

Fenn az idő tűhegyén 
kirakó-játék a Tettye, 
lenn behorpad a Puturluk. 

Zegzugok körűl a város 
félig-nyitott kőgallérja
itt forgószél közepén 
trónol Haviboldogasszony 
 - hanyatt fordult szamara négy patát az égre vet -
köröttük a szikla-gallér 
a kormos eklézsiára 
őszintén, csatorna nélkül
bőven gyűjt esővizet. 

Ezekkel a sorokkal emlékezik vissza a régi Pécsre Weöres Sándor, aki 1933-ban költözött városunkba. A később a helyi könyvtárat vezető költő, író és műfordító a trianoni diktátum után, 1923-ban Pozsonyból Pécsre telepített Erzsébet Tudományegyetem hallgatója volt. Az intézmény jelentősen felpezsdítette az irodalmi életet, hiszen az ott dolgozó irodalomtudósok aktívan részt vettek a társasági életben, sőt folyóiratokat is indítottak. 

A múltidézésben munkatársunknak segítséget nyújtó Vargha Dezső nyugalmazott főlevéltáros szerint azonban az irodalmi élet fejlődése nem ekkor indult meg. A Monarchia idején Pécs ugyan nem tartozott a legnagyobb városok közé, a bányászat beindulásával azonban gyorsan gyarapodásnak indult a lakosságszám, beindult a gazdaság, ez pedig magával húzta a kultúra iránti igényt is. 

– A pécsi újságírás és az irodalom kéz a kézben járt akkoriban, hiszen a lapok helyt adtak a műveknek, mozgatták a társadalmi életet. Különösen a Pécsi Napló és a Dunántúl című napilap jártak élen ebben. Az újságok tudósítottak az országos irodalmi életről, azaz ismertté tették a szerzőket. Nem csoda, hogy nagy érdeklődés fogadta a városunkba látogató írókat, költőket – magyarázta, utalva Ady Endre, vagy éppen Kosztolányi Dezső pécsi előadásaira, akik a különböző egyesületek meghívására érkeztek a városba. 

Persze híres irodalmárok vagy költők nem csak vendégként érkeztek Pécsre: az ormánsági mozgalom neves alakja, Kodolányi János, a lapszerkesztő Lenkei Lajos, az itt érettségiző újságíró, Haraszti Sándor, illetve a költő Csuka Zoltán ezer szállal kötődött a városhoz. A sorból természetesen a ciszterciek gimnáziumában diákoskodó Babits Mihály sem maradhat ki, aki műveiben, visszaemlékezéseiben is felidézi a várost, ahol megfogalmazása szerint „szellemi életének ébredése” történt. 

Az 1931-ben alakult Janus Pannonius Társaság (majd később Batsányi János Társaság) sokat tett a Nyugat folyóirat szellemiségének elterjedése érdekében. A Várkonyi Nándor és Lovász Pál nevével fémjelzett egyesületben olyan fiatalok kaptak lehetőséget a kibontakozásra, mint Bárdosi Németh János vagy Csorba Győző, akik tehetségüknek köszönhetően hamar ismert és elismert irodalmi alakokká váltak. 

1941-ben folyóiratot is alapítottak a városban, Sorsunk néven, amelyben a helyi írók, publicisták (mások mellett Dénes Gizella, Lovász Pál, Sásdi Sándor) közölték műveiket. A lapban szociográfiával és a város művelődéstörténetével foglalkozó írások is megjelentek. A folyóirat 1948-as megszűnése határvonalnak számít, a szocialista irodalom ugyanis ezt követően került középpontba a városban. 

Babits Mihály: Emléksorok egy régi pécsi uszodára (részlet) 

Áll-e a nagy uszoda, közepén a parknak,
melyet nyáron oly poros akácok takartak,
mely tavasszal
poshadón, pocsolyával telten
kushadt túl kórházon és túl temetőkerten?

- Messze messze sík terül, hol a káplár sort hív,
messze fontos négy torony, minaret és boltív; 
messze füstölgő Mecsek 
zöld teteje újít,
szemnek nyújtva legalább üde koszorúit.