Már gyerekkora óta meghatározó része a filmezés az életének

Ábel filmek iránti szeretete Tim Burtonnel vette kezdetét. Nagyon fiatalon látta először a direktor Ollókezű Edward című filmjét, ami szerepet játszhatott abban, hogy előszeretettel nyúl a morbid képekhez saját alkotásaiban. De azért is szereti a rendező munkásságát, mert karakterei ijesztőek, nem hétköznapiak, mégis emberi érzelmekkel vannak felruházva. A mozgóképek iránti szerelméhez az is hozzájárult, hogy a szülei is nagy filmrajongók, és még egy mozis élmény is meghatározta azt, hogy a filmek az élete részét képezik, méghozzá a Lady Bird című alkotás, amelyet 2016-ban látott a pécsi Apolló Moziban, és mondhatni azóta nincs megállás moziba járás terén.
A kodályos tanuló elárulta, hogy a filmezés igazából mindig is meghatározta az életét. Folyton videózta a családtagjait, és amikor végre telefonja lett, akkor össze is tudta a felvételeket vágni.

Két évvel ezelőtt, kilencedik osztályosként gimnáziumi tanárnőjének, Gál Évának megmutatott egy ilyen rövidfilmet, amely A hinta címet viselte, ami igazából egy hintáról szólt, és annak mindennapjairól. A tanárnő rögtön mondta is neki, hogy muszáj lesz médiafakultációra járnia, és így is lett, ami egészen a 2023-as Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyig vezetett, ahol Ábel első helyezést ért el mozgóképkultúra és médiaismeret kategóriában. A megmérettetés többfordulós volt, aminek első részében filmet is kellett forgatni, a választott témája pedig a „szerelem nagy korkülönbségű emberek között” volt. A verseny egyik legizgalmasabb feladata az utolsó volt Ábel számára, amikor is filmek kiselejtezett snittjeiből kellett „káprázat” címszón egy rövidfilmet készíteni.

A filmezésben az egyik legjobb dolognak azt tartja, hogy az egész igazából egy csapatmunka, és nem csak a rendezőé az érdem. Az OKTV eredményéért büszke magára Ábel, de tudja, hogy ez egyedül nem ment volna, mert kellenek azok, akik inspirálják, és kellenek azok, akik nyitottak az ötleteire és segítenek, és ezeknek az embereknek mindig is hálás lesz. Egy filmen dolgozók egymást motiválják – jegyezte meg –, a film egy összmunkának a gyümölcse, és a filmezést csak szerelemből lehet csinálni, mert ha nem egy szerelemgyerekről van szó, akkor az meg is látszik rajta.
A beszélgetésünk során felvetődött az is, hogy a művészmozikban, így Pécsen az Apolló moziban is egyre több fiatalt lehet a nézők soraiban látni. Ábel szerint azért, mert ők is rájöttek arra, hogy az ott látott film még a vége után is sokáig velük marad. És ezt fontosnak is tartja, hiszen egy műalkotásnak, legyen az könyv, színdarab vagy bármi, nem kell, hogy vége legyen ott, amikor meghajolnak a színészek, vagy bekúszik a stáblista. Ahogy Ábel fogalmazott:

– Szeretem, amikor egy műalkotással dolgozni kell, mert a művésznek az egy terápia, hogy valamit elkészít, kiad magából, a nézőnek pedig mindaz, amit lát, szintén egy terápia lehet, ami vele marad és fel tudja valamire használni, építkezhet belőle.