Fiatalok tüntetnek

2023.10.23. 10:30

Rómeó és Júlia tragikus története újra megismétlődik?

Egy lengyel romantikus történelmi drámát vetít a pécsi Apolló Mozi október 23-án délután 5 órakor, amelynek címe Búcsú a tavasztól.

Czeczon Enikő

Fotó: Laufer László

Az alkotás alapszituációja a következő: Varsóban járunk 1968. márciusában, ahol diáktüntetés alakul ki két, disszidensnek kikiáltott tanuló egyetemről való jogellenes kirúgása ellen, valamint annak a lengyel Nemzeti Színházban játszódó újraadaptált darabnak a védelme érdekében, amelyet Kazimirez Dejmek rendezett. E darabok előadásait betiltották a politikai erők, megsértve ezzel a szólásszabadságot. A darab Adam Mickiewicz Ősök című verses drámájából született, amelyet az egyik legnagyobb európai romantikus műként tartanak számon, igazi nemzeti kincse Lengyelországnak, azonban a  felsővezetők antiszovjet nézeteket véltek felfedezni a belőle készült darabban. Ebbe a szituációba ágyazódik be a kitalált főszála a filmnek.  

A két főhős Haina és Janek, akik együtt tüntetnek, és szerelembe esnek, csak egy bökkenő van: családjaik a zavargások külön-külön oldalán állnak. Őrülten szeretik egymást a fiatalok, s miközben ők a romantika egyik legnagyobb szerzeményéből született darabért küzdenek, addig ők maguk egy másik klasszikus alaphelyzetébe keverednek. Az új Rómeó és Júlia szembeszáll családjukkal, miközben a forradalom szele egyre inkább fokozódik országukban.  

A történet főkérdésévé az válik, hogy vajon siker jár-e a két fiatal, és beteljesül szerelmük, vagy hasonló sors vár rájuk, mint Shakespeare hőseire?

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában