Jobb így a színház, mint a Netflix

2023.06.03. 07:00

A Rijekai Balett magyar származású fényképészével beszélgettünk

Mohay Réka

A Rijekai Balett Rómeó és Júlia előadásáról írt beszámolónknál találkozhattak olvasóink Tutek-Hajnal Fanni nevével, aki a darab fényképeit készítette. Fanni a Pécsen bemutatkozott horvátországi balett-társulat hivatalos fotósa, akit Pécshez is fűznek szálak.

Tutek-Hajnal Fanni számára a fotózás kezdetben hobbiként indult, azonban egyre fontosabbá vált életében ez az irány.

– Sok évig néptáncoltam, így ez az érdeklődésem már adott volt. Budapesten elkezdtem hip-hoposokat, majd amikor pár évig Oroszországban éltünk, ott is dolgoztam hasonló projekteken. Amikor Rijekába költöztünk, megismerkedtem több itteni balettossal, akik közül az egyikük a társulat vezetője lett

 – mesélte a fotográfus.

Hozzátette, a táncosok véletlenül találkoztak az általa készített fotókkal, de nagyon megtetszettek nekik. Ezt követően felkértek, hogy készítsen a próbáikon is felvételeket. Végül olyan jól sikerült a közös munka, hogy immár közel nyolc éve dolgozik a társulat hivatalos fotósaként.

Elmondta, színházi fotósként gyakran kihívást jelent számára, hogy a színpadon sokszor nem elég a fény, ami próbára teszi a technikai rátermettséget, hiszen így hosszabb záridővel és magasabb ISO-érzékenységgel kell fotózni, ami a képminőséget gyengíti, a pillanatnyi mozdulatokat pedig így pláne nem egyszerű elkapni.

– A Rómeó és Júlia esetében viszont szerencsére rendelkezésre állt elegendő fény, így könnyebben lehetett szép, érzékletes felvételeket készíteni. Törekedtem visszaadni színpadon megteremtett romantikus, mégis modern hangulatot

 – mondta el a fényképész.

A szakember arról is mesélt, miért tartja fontosnak, hogy a Rómeó és Júliában az előadásba a videó műfajt is beemelték.

– Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kaptak a videók, így már trailereket, a közösségi médiában megosztható videókat is készítek. A Rómeó és Júlia esetében az előadás szerves részévé váltak a videók, kiegészítve a jeleneteket, megjelenítve a szereplők vívódását, beemelve egy kis mozi-élményt is a darabba – mesélte.

– Azt gondolom, ez egy nagyon jó irány, amely felé a színházaknak mennie kell annak érdekében, hogy megtartsák a közönségüket. A Netflixen nevelkedett generációk korában kétségtelen, hogy a színpadi műfajoknak is egyre erőteljesebben kell megragadni a nézők figyelmét. A Rijekai Balett pontosan erre törekedett a modern felfogásban tolmácsolt Rómeó és Júlia előadással is, hogy minél közelebb hozza a fiatalok vizuális igényeihez is a látottakat, így szerettetve meg velük a színház lebilincselő világát – tette hozzá Tutek-Hajnal Fanni.

Életét átjárja a művészet

Tutek-Hajnal Fanni Szombathelyen született, Rijekában él horvát származású férjével és gyermekeivel. Éltek Budapesten és Oroszországban,, sok időt töltöttek Pécsen is, ahol Fanni anyósa, Anđelka Tutek a helyi egyetem horvát nyelvi lektoraként dolgozott. Fanni a budapesti Műegyetemen végzett műszaki menedzserként, de az évek során egyre nagyobb szerepet kapott életében a fényképezés, tudását Stalter György ASA-tanfolyamán csiszolta tudását. Zongorán is játszik, az elmúlt évek során rendezett budapesti és horvátországi fotókiállításai során a saját maga által szerzett zongoradarabokat is bemutatta

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában