Málenkij robot

2023.11.26. 17:50

A szigetvári várba költözött a vándorkiállítás

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából rendeztek kiállítást Szigetváron.

Tóth Viktória

Fotó: S. F.

A pokol bugyrai. „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban – sorsokban elbeszélve című, a város önkormányzata és a Szabadságvédő Alapítvány által szervezett tárlatot a Zrínyi-várban nyitották meg november 25-én. Az alapítvány vándorkiállítása már hosszú évek óta az országot járja.
Mint azt Salamon Ferenc várkapitány elmondta, ez a tárlat alapvetően egy szabadtéri kiállítás, ám a várban a rendezvénysátorban kapott helyet, a téli időszakban így komfortosabb körülmények között tudják a látogatók megtekinteni. Szép számban voltak érdeklődők, s többen is jelezték, hogy felmenőik révén személyes érintettségük van a témában. Az alapítvány képviseletében dr. Gulácsy Imola köszöntötte az érdeklődőket, és dr. Vass Péter polgármester tartott beszédet. A Zrínyi emlékmű koszorúzásával ért véget a megnyitó. A tárlat január végéig megtekinthető a vár nyitvatartási idejében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában