Érdekes előadás

2023.11.20. 10:00

Hiába nyert az Országház tervpályázaton, neki a Budavári Palota átépítése jutott

November 20-án délután 5 órakor a Civil Közösségek Háza ad otthont „A legelső király legelső fazekasmestere” Hauszmann Alajos tervei a budai várban című érdekes előadásnak.

Czeczon Enikő

Forrás: Csodálatos Magyarország

A címben szereplő Hauszmann Alajos a historizmus egyik legjelesebb mestere volt, akinek olyan épületeket köszönhetünk, mint a budapesti New York-palota, a Kúria – Néprajzi Múzeum – Kossuth téri épülete, a Műegyetem főépülete vagy az egykori királyi rezidencia, a Budavári Palota századelős bővítése. Hauszmann egyike volt azon építészeknek, akik neveztek az Országház megépítése pályázatra, azonban ugyanannyi szavazatot kapott, mint Steindl Imre, és végül utóbbi tervét választották meg győztesnek.

A program a Pécsi Tájak-Korok-Múzeumok Klub szervezésében valósul meg. Ez a klub, amelynek országszerte vannak csoportjai, mozgalomként indult 1977-ben egy úgynevezett bélyegzős játékkal. A csoport azóta számtalan programot szervezett már az ország több területén, és jelenleg 1200 klubtaggal rendelkezik, és a határon túli magyarokkal is tartják a kapcsolatot. Pécsen is van egy klubjuk, akik a Civil Közösségek Házában szoktak összegyűlni minden hónap első hétfőjén délután 5 órakor.  

A pécsi csoport elnöke Tillai Gábor, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntette történész, aki a november 20-ai előadás előadója is egyben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában