Ismert pécsiek osztották meg legszebb karácsonyi emlékeiket (videó)

Vári Éva: A színpadra lépve kaptuk meg a legnagyobb ajándékot

– Én háborús gyerek vagyok, a második világháború alatt születtem, négy-öt éves korig nem is emlékszem, milyen karácsonyom volt. Hat éves koromban édesanyám beíratott a zárdába, ott természetesen már tanultunk a vallásról, Jézusról, Istenről, Szűz Máriáról… Édesapám hadifogoly volt,  ‘47-ben jött haza, tehát addig rendkívül szegényes, nem igazán emlékezetes karácsonyaim voltak – mondta Vári Éva Kossuth-díjas színművésznő.

– Az élénken él bennem, hogy egy csodálatosan szép kis kápolnába jártam, ahol az egyik perselynél állítottak egy angyalt, szárnyakkal, s ha bedobtunk pénzt, akkor egy apró mozdulattal „megköszönte”. Én a maradék pénz mindig elvittem és bedobtam, mert annyira tetszett, hogy angyal ezt megköszöni! – emlékezett vissza Vári Éva.

– Később pedig már a színházról szólt a karácsonyom. Amikor leérettségiztem, rögtön színházhoz szerződtem. Szentestére hazamehettünk, majd utaztam is vissza. Az összes karácsonyom úgy telt el, hogy két előadást játszottunk. Ilyenkor a színészek elhozták, amiket sütöttek otthon, és az öltözőbe kínáltuk egymást, kicsit szomorkodva, hogy nekünk nincs karácsony… De aztán kimentünk a színpadra, és megkaptuk a legnagyobb ajándékot. Azt, hogy minket választottak, hogy eljött a közönség és megnézett bennünket, és onnantól már nem volt fáradtság, se nosztalgia, mert akkor nekünk már az volt az ajándék, hogy játszhatunk – mondta a színművésznő.

Uhrik Teodóra a munka mellett gyermekei karácsonyát is széppé tette

– mesélte Uhrik Teodóra, Kossuth-díjas művésznő, a Pécsi Balett ügyvezetője.

– A gyermekkor örömeihez és a családhoz kapcsolódik a karácsony. Ha az embernek nincs családja, csak csak egy édesanyja, az édesapja épp nincs már, akkor ezek hiányos dolgok. Emlékszem, hogy volt egy fényképem, ahol álltam egy kis mackóval a kezemben, hátam mögött egy gyönyörű karácsonyfával. Nyilván igyekezett az édesanyám, vagy az édesapám a távolból is megoldani, hogy legyen karácsonyfánk szaloncukorral – mondta.

– De a későbbi emlékek engem is a munkámhoz kötöttek. Gyerekkoromban a Diótörőhöz, később az egyéb balett-előadásokhoz. Ám miután két gyermekem van, nagyon igyekeztem az ő karácsonyaikat megünnepelni. Karácsonyfa, vacsora, ajándékok a fa alatt, ölelkezés, szeretet, ez volt a recept! De ez igen érdekes, hogy a mi korosztályunknak van egy üresség, egy hézag a visszaemlékezésbe, az örömre való visszaemlékezés hézaga. De így éltünk, talán ettől lettünk erősek! – tette hozzá Uhrik Teodóra.

Márkus István: Annyira megijedtem, hogy a függöny mögé bújtam

Rendszeres látogatói voltunk 2023-ban a Király utca 9-es szám alatt található Retro Könyvvásárnak, ahol Márkus István, a Csorba Győző Könyvtár munkatársa mindig örömmel fogadott minket, aki szívesen osztotta meg legszebb karácsonyi emlékét is.

– Egészen kisfiú koromig kell visszamennünk ezért az emlékért, amikor anyuval és apuval közösen feldíszítettük a karácsonyfát a szobámban, majd vártuk a Télapót - mesélte Márkus István.

– Anyukám elcsalt az erkélyhez. Esett a hó, és azt vette észre, hogy néhány ember még járkál az utcán, készülődik a  Szentestére.
A kisfiú Márkus István pedig próbált rájönni, hogy mikor jön a Télapó, amikor egy csengetést hallott. Édesapja ment ajtót nyitni.

– Annyira megijedtem, hogy a függöny mögé bújtam. Egy dörmögő férfihang szólt: Márkus Istvánnak hoztam ajándékot. Apukám szorgalmasan válaszolt, hogy jó kisfiú voltam – merült el az emlékben a CSGYK munkatársa.

– Amikor meghallottam, hogy becsukják az ajtót, át mertem menni a szobámba, ahol fel volt ugye díszítve karácsonyfa, és volt alatta sok-sok ajándék.
Az ajándékok között volt ruhanemű, könyv, csokoládé és ott volt egy nagyon várt ajándék, amit már több mint féléve kinézett magának a kis Márkus István a város játékboltjának kirakatában.

– Egy távirányítós versenyautó volt, ami elemmel működött, lehetett sebességet váltani, az ajtókat ki lehetett nyitni, és volt benne egy bábu is, amit ki lehetett venni, és a bábu segítségével ki lehetett cserélni a kerekeket – mesélte Márkus István.

– Akkor félredobtam mindent, mert megvolt a szívem vágya. Több évig ezzel a versenyautóval játszottam.

Vajda Zsuzsanna: Sok emlékezetes karácsonyra emlékszem, de volt egy különös

A legszebb karácsonyi emlék felidézéséhez megadta a hangulatot a MárkusZínházban berendezett Mikulás Szobája, ahol sok éve már, hogy megszáll a téli időszakban a Mikulás.

– Minden karácsony lehet emlékezetes – kezdte Vajda Zsuzsanna, a színház egyik tagja.

Nagyon várták már, hogy megjöjjön hó. Igazából egész decemberben várták, mert a fehér karácsony mégiscsak fehér karácsony. Aztán eljött a szenteste, és egy szál hópihe sem borította a vidéket.

– Megettük az ebédet, majd a vacsorát, és lefeküdtünk – mesélte Vajda Zsuzsanna.

– Reggelre viszont vastag hó borította az egészet hegyet. Kinéztünk az ablakon, és nagyon örültünk. Aznap a nagymamához mentünk  ebédre, és az volt a legnagyobb ajándék, hogy azt mondták a szüleink, hogy mehetünk gyalog. Egészen a Fenyves sorig gyalogoltunk az erdőn át, ahol senki nem járt.

Pilári Lili Eszter: Mindenki nagyon fáradt volt, de elkezdtünk játszani egy társast

A MárkusZínház másik oszlopos tagja, Pilári Lili Eszter, aki azzal kezdte egyik legemlékezetesebb karácsonyi történetét, hogy minden karácsonyra társasjátékokat szokott kérni a Jézuskától, és gyerekkora óta minden évben van valamilyen játék a fa alatt.

– Volt egy olyan karácsonyunk, amikor mindenki hulla fáradtan ért haza, hiszen az embereknek ez mindig egy nagyon nehéz, fárasztó, de egyben felemelő időszak -  mesélte Pilári Eszter.

– Mindenki nagyon fáradt volt a családból, viszont kaptam egy nagyon jó társasjátékot, amivel elkezdtünk játszani, mindannyian.

Tudjuk azonban, hogy a fáradság nagyúr, így szépen lassan az összes családtagom elaludt.

– Először apukám aludt el, ezután én dobtam helyette, és játszottuk tovább a játékot – mondta mosolyogva a MárkusZínház tagja.

– Aztán az öcsém fáradt el, és ő is elment lefeküdni. Így helyette is játszottam tovább.  Anyukám kitartóan mellettem maradt. Miután ő is elaludt, helyette is dobtam.

Négy ember helyett játszott egyedül a végére már Pilári Eszter, és olyan hajnali 2 órakor be is fejeződött a játék, amikor felébresztette anyukáját, és azt mondta neki: – Anya, te nyertél!

Burján István a meghitten elfogyasztott szentesti vacsora miliőjét emelte ki

– Talán az egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb karácsonyi emlékem az az, amikor felkerültem Budapestre az egyetemre, első éves hallgatóként. Az Eötvös Collegiumban laktam, ahol tizenketten voltunk külföldiek. Karácsonykor a magyarországiak hazamentek, mi ott maradtunk – mesélte Burján István, a JPM Néprajzi Osztályának vezetője.

– Állítottunk egy karácsonyfát, elénekeltük a Mennyből az angyalt. Eszembe jutott, hogy nagymamámmal mindig az volt a hagyomány, hogy karácsony este fogott egy szép almát és felvágta annyi cikkelyre, ahány tagja volt a családnak, és azt közösen elfogyasztottuk. Felmentem a kollégiumi szobámba egy almáért és tizenkettőre vágtam – emlékezett Burján István.

 – hangsúlyozta a néprajzkutató.

– Talán, ami a mai karácsonyokból hiányzik, a nagymamák, nagypapák idejéből, az a közös vacsora. De nem a töltött káposzta, hanem az a meghitten elfogyasztott 24-ei, szerény, várakozással teli vacsora – fogalmazott Burján István.