Advent

2023.12.13. 12:05

Ünnepi hangversennyel készülnek a karácsonyra Szigetváron

Tóth Viktória

Számos koncert, zenei előadás része az idei Szigetvári Advent rendezvénysorozatnak. A Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola kis és nagy kórusának, illetve a Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek közös hangversenyét december 14-én 17 órai kezdettel tartják a Ferences templomban. A két intézmény már sokadik éve rendez együtt hangversenyt, nagyjából egyórás terjedelmű zenei eseményre kell idén számítani. 

A Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar is hagyományos, immár 29. alkalommal megtartandó karácsonyváró hangversennyel készül az ünnepre. December 17-én 17 órai kezdettel várják a zeneszeretőket a Városi Sportcsarnokba. A Szigetvári Fúvósokért Alapítvány és a fúvószenekar szervezésében megvalósuló eseményen közreműködők is lesznek. Tuzson-Szente Melinda operaénekes és dr. Solymosi Péter trombitaművész a közönség számára egy meglepetés-előadással készülnek. Fellépnek még a Kapronczai Művészeti Iskola táncosai is, egy különleges produkcióval. 

– A műsort úgy állítottuk össze, hogy az elején egy kicsit könnyedebb műfajjal kezdünk, de klasszikus zenét is játszunk, és természetesen magyar zenét is. A végére hagyjuk a karácsonyi áhítatot. Reméljük, hogy előadásunk mindenkinek tetszeni fog

 – fogalmazott Deichler András, a fúvósok alapító karnagya. 

A Zrínyi Miklós Fúvószenekar 1986-ban alakult meg a helyi zeneiskola növendékeiből, repertoárjukban klasszikus számok fúvószenekari átiratai, indulók, dixielandek, slágerszámok, musicalek, filmzenék egyaránt megtalálhatók. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában