A JESZ színpadán került most újra terítékre a klasszikus romantikus szerelmi történet

Sokszor találkoztam olvasmányaim során Anyeginhez hasonló karakterekkel, és talán ezért örültem meg nagyon, amikor megláttam, hogy a Janus Egyetemi Színház (JESZ) decemberi műsorlistájában szerepel Puskin ezen műve. Nem volt kérdés, hogy nekem erre el kell mennem. 

Őszintén bevallom, hogy amikor először találkoztam gimnazistaként Puskin Anyeginével, akkor nagyon nem tetszett, nem tetszett a története, a mondanivalója, a rengeteg szenvedés. Pedig a tanárnőnk nagyon igyekezett megkedveltetni velünk ezt a történetet, bevetette a filmet is, amelynek címszereplőjét Ralph Fiennes formálja meg. 
Értettem a történetet, de mégsem tudtam megérteni az olvasottakat, és a látottakat. Felnőtt fejjel azonban már másképp látom Puskin legismertebb művét. Talán több mindent meg kell élni ahhoz, hogy az ember azonosulni tudjon a szereplőkkel, és ahogy néztem a JESZ darabját, azt kellett észrevennem, hogy minden, a színen feltűnő karakterből van valami minden emberben. És azt hiszem, pont emiatt mostantól a kedvencek közé fogom sorolni ezt a klasszikust. 

A JESZ társulata szeret játszani a színre vitt darabokkal, belevinni modern dolgokat. Ezúttal volt egy rész, amelyben Anyegin rappelt. Ez váratlan volt ugyan, de szórakoztató, hiszen annál a jelenetnél történt, amikor Anyegin azt várja, hogy nagybátyja meghaljon, és megörökölje birtokát. Ehhez a lazasághoz, nemtörődömséghez tökéletesen illet ez a műfaj. 

A tér, ahol játszottak, több funkciót töltött be: volt szalon, hálószoba, udvar. Az ágyban való fekvés ábrázolása olyan volt, mintha éppen egy filmet néztem volna, és felülről vették volna fel a jelenetet. Amikor egyszerre több minden zajlott a színen, azt úgy sikerült megoldani, mintha snittek között ugrálnánk. Amikor például Lenszkij figyeli Anyegin és Olga közös táncát, akkor látjuk, ahogy Lenszkij kiborul, ám amikor hátranéz, akkor elhallgat, és Anyeginre meg Olgára kezdünk fókuszálni, akik táncolnak – majd megint Lenszkijre, s akkor Anyegin és Olga hallgat el. 

Az utolsó jelenetek előtt a színészek arca fehérre volt festve, mint a pantomimben, de ezt az előadás vége felé egy-két karakter letörölte. Ezzel mintha azt akarnák mondani, hogy rájöttek, hogy a megértés csak kommunikációval és mások megértésével lehetséges – azaz végre felnőttek. Igen, ez a jó szó rá, mert kicsit úgy éreztem, hogy ameddig be volt festve az arcuk, addig mintha a szereplőink gyerekek lennének, akik még nem éltek meg sok mindent – mintha a történet egy babaházban játszódna. Fontos ugyanakkor, hogy Anyegin esetében ez a festékletörlés nem történt meg – tehát ha rá is ébredt tettei következményeire, valódi érzéseire, nem sikerült felnőnie, megragadt valahol. 

A darabot, amelynek főszereplőit Zakariás Máté, Gellért Dorottya, Hollósi Orsolya, Kecskés Alexisz játsszák, februárban még két alkalommal, 1-jén és 2-án színpadra állítják. Az előadásokra jegy még foglalható a [email protected] e-mailcímen.

Az előadás látványért Kuti Letícia, a jelmezért Herczig Zsófia felel. A darabról készült fotókat Farkas B. Szabina készítette. A produkciót Katerina Quisová rendezte.