Vidám lesz a hétvége

2024.01.17. 11:30

Január végén három komédiával nevettet a Moravetz Produkció

Már most, két héttel a január 26-28-i hétvége előtt kis híján elfogytak a jegyek a Moravetz Produkció által a Pécsi Harmadik Színházban a Vidám hétvége keretében műsorra tűzött előadásokra: a Moravetz Levente által írt komédiák iránt kiemelt érdeklődést mutat a pécsi teátrum közönsége.

Mohay Réka

Január 26-án, pénteken este 19 órakor az Omega, a csődör című zenés vígjátékra kerül sor, melyet Moravetz Levente írt, zenéjét pedig a Bon-Bon együttesből ismert Szolnoki Péter szerezte. Az 1980-as évekből származó történetet dolgozták fel a készítők színpadra alkalmazva, amikor is egy versenyzésből kiöregedett ló egy állami tenyészgazdaságba került. Az új helyzetben azonban nehezen találta a helyét, ám később az egyik legrátermettebb tenyészállattá vált. A címszerepben a Jászai-díjas Sasvári Sándor játszik, mellette a Linda sorozatból ismert páros, Görbe Nóra és Szerednyei Béla, valamint Koós Réka és az ifjú Jobbágy Elmira tűnik fel.

Január 27-én, szombaton délután háromtól egy Shakespeare-klasszikus modernkori újraértelmezését láthatja a közönség. A Tévedések vígjátéka Moravetz Levente által a jelenbe átültetett feldolgozása az Őrületek tornya címet kapta.

Az előadást az elcserélt, mégis egy toronyházba került ikrek, egy kicsapongásra vágyó középkorú házaspár, néhány külföldi vendég és rendőr, valamint számos félreértés tűzdeli. A Háda János által rendezett előadás készítői azt ígérik, a káosz hasizmokat próbáló órákkal várja nézőit. Faragó András, Mérai Katalin, Szabó Máté és Bordás Mihály, Végh Judit Laurinyecz Réka, Bálizs Anett, illetve a rendező is feltűnik a két felvonásos vígjátékban.

Vasárnap, január 28-án, szintén 15 órakor az először 2022 őszén színre vitt Közjegyző az emeleten lesz látható. A kusza szálak, illetve a jogászi munkát övező kihívásokból fakadó szokatlan események ígérnek nevettető pillanatokat, valamint olyan színészek, mint Suhajda Dániel, a Barátok Köztből ismert Gyebnár Csekka és Szőke Zoltán, a Harmadik Színház Társulatának színművésze, László Csaba, valamint a Jóban Rosszban sorozatban is bemutatkozó Madár Veronika, illetve Gombás Ádám.

A Moravetz Produkció előadásai februárban is folytatódnak, e hónapban is látható lesz az Omega, az Őrületek tornya, illetve az ifjúsági Mátyás mesék előadás. A Pécsi Harmadik Színházzal közösen idén Valentin-napi gálakoncertet is tartanak Buch Tibor és Lőrincz Judit főszereplésével, valamint Horváth Elemér és Horváth Péter közreműködésével. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában