Isteni és égi áldást is kaptak

2024.01.23. 14:00

Nincs még egy olyan népszerű program a hegyen, mint a Vince nap (képek)

Eshet Vince napja hétköznapra, vagy hétvégére, a siklósi vesszőszentelésen évről évre egyre többen vesznek részt. A vármegyei értéktár sorába emelt siklósi Vince napi hagyományok idén is nagy létszámú közönséget vonzottak.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Zs.K.

Siklóson minden évben a szőlőhegy más-más keresztjénél gyűlnek össze a szőlősgazdák Vince napon. Az idén a máriagyűdi keresztnél szentelte meg a szőlővesszőket Máger Róbert atya. Az eseményen Faragó Imre köszöntötte a jelenlévőket, Nagy Csaba országgyűlési képviselőt, a siklósi városvezetőket és a Tenkes Hegyközség tagjait, bortermelőket és szakmai képviselőket.

Forrás: önkormányzat

Riegl Gábor polgármester köszöntőjében elmondta, talán 3-4 évvel ezelőtt volt az a fordulópont, amikor a siklósi közösségek újra elkezdtek úgy tekinteni a hagyományőrző rendezvényekre, mint amilyen a Vince nap is, hogy azokat együtt szeretnék megélni. 

– Akik ezeken az eseményeken részt vesznek, nagyon fontosnak tartják elődeink munkáját, így is tisztelegnek előttük. Tudjuk azt, hogy ezt a jelenben nekünk tovább kell vinni, és azt is tudjuk, hogy nincsen jövőnk, hogyha ezeket az élményeket minőségi módon nem tartjuk életben

 – fogalmazott a városvezető, majd kiemelte, hogy az önkormányzat az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a szőlőhegy infrastrukturális fejlesztésére, útjainak stabilizálására. 

– Ahogy a szőlőbirtokosok, a borosgazdák, a pincetulajdonosok gondozzák, nevelik, éltetik a szőlővesszőket, a város szempontjából a mi feladatunk az, hogy ezt a közösséget óvjuk, ápoljuk és legalább annyira nagy odafigyeléssel legyünk irányukba, mint ahogy a borosgazdák, szőlőtulajdonosok teszik a saját a szőlőikkel. Ez a közösség gyarapodjon, és élje meg akár a Vince napot, akár az egyéb hegyhez kapcsolódó szent ünnepeket

 – tette még hozzá. Ez egyébként a harmadik alkalom, amikor a siklósi Vince napra, mint vármegyei értékre is tekinthetünk, hiszen a Baranya Vármegyei Önkormányzat a vármegyei értéktár sorába emelte a siklósi Vince napi hagyományokat, a vesszőszentelést, és az utána következő, máig is aktív szokást, a pincejárást.

Fotó: Zs.K.
Fotó: Zs.K.

Ipacs-Szabó István, a hegyközség elnöke elmondta, ez a legszebb ünnep a hegyen, hiszen nincs még egy olyan alkalom, amikor ilyen szép számban összegyűlnek a siklósi gazdák. A szőlő igazán igényli és méltó is az isteni áldásra, hiszen ki van téve a természetnek. Siklóson, illetve az egész villányi borvidéken a szőlőtőkék nem csak az isteni, hanem az égi áldást is megkapták, hiszen Vince napján gyönyörűen sütött a nap, és egy kicsit olvadt is a hó, így mindkét mondás („Ha fényes Vince, tele a pince”, „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”) megállhatta a helyét a jó termés érdekében.

A résztvevők számára a Siklósi Gasztro- és Borbarátnők szolgáltak vendégváró falatokkal és innivalóval, a pincejáráshoz pedig a siklósi szőlősgazdák nevében Faragó Imre kívánt jó szórakozást, kellemes időtöltést és borkóstolást. Jövőre ugyanekkor a Zuhánya dűlőben lévő keresztnél áldják meg a Vince-vesszőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában