Egy tanár és egy diáklány között alakul ki szenvedélyes viszony

Még nem telt el sok idő 2024-ből, de jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a pozitív és negatív moziélmények aránya egálban van. Talán elégedettnek kellene lennem, de nem. Jobban örülnék, hogyha mindegyik a pozitív kategóriába esne. A Csábító leckék vetítése azonban sajnos nem tartozik ezek közé, és nem a film miatt.

Czeczon Enikő

Martin Freeman már nagyon régóta az egyik kedvenc angol színészem. A rajongásom talán a Galaxis útikalauz stopposoknak filmhez vezethető vissza, és hát utána mondanom sem kell, hogy a Sherlock, a Fargo sorozat és A Hobbit filmsorozat még inkább megszilárdította a kedvelésem iránta. Ezek után furcsa volt őt a Csábító leckék című filmben látni, ami, ha könyv lenne, akkor megkapná a szenvedélyes címkét.

A történetben Martin Freeman alakítja az irodalom tanárt, aki egykoron híres író szeretett volna lenni, ám végül egy kisvárosi gimiben kötött ki, ahol megismerkedik a magányos, de nagyon tehetséges Cairóval, akinek minden vágya, hogy híres szerző legyen. Ezen ambíciója az egyik, ami miatt minél közelebb próbál jutni tanárához, de közben el kezd vonzódni is hozzá, viszont a visszautasítást nem viseli jól.

Cairót a Wednesdayből megismert Jenna Ortega formálja meg, aki szerintem azért volt tökéletes választás erre a szerepre, mert a férfiak többsége odáig lett érte a sorozat után, és ezáltal tudtak azonosulni a tanárral, akit lenyűgözött a lány szépsége és tehetsége is.

Amikor először olvastam a filmről, és láttam, hogy a vígjáték címkét is megkapta, akkor kicsit értetlenül néztem, hogy vajon ebben mi lesz vicces, és mint kiderült egy-két humoros jelenet és beszólás miatt kapta meg ezt a besorolást. De ennek ellenére ez nagyon nem egy vígjáték, hiszen egy tanár-diák kapcsolatról szól, ami ugyan nem lép át egy bizonyos határt, de érezhető a feszültség, hogy bármikor megtörténhetne.

Az egész film egyébként egy kicsit olyan volt, mint egy hangoskönyv. Cairó egy-két alkalom kivételével a fülünk hallatára írja meg könyvét, és nem spórol a fordulatokkal sem. Viszont az, hogy sok a belső monológ az elveheti a kedvét sokaknak a filmtől, mert képi szinten nem ad ugyanannyit, és az is igaz, hogy egyik főszereplőt sem kedveljük meg. Bennem például mindketten ellenszenvet váltottak ki, hiszen egyikük viselkedése sem volt példaértékű, és ezt a csoportot erősítő a férfifőhős felesége is, akinek a tettei szintén megkérdőjelezhetők.

Ennek ellenére egy jó filmélmény lett volna, de még sem lett az, mert a bent ülők úgy gondolták, hogy minden szinten igyekeznek tönkre tenni. Egy csoport úgy gondolta, hogy végig beszéli az egészet, egy személy úgy gondolta, hogy biztos jó móka lesz egy csokis papírral végig zörögni, a harmadik pont előttem végezte hajfonási elfoglaltságát felemelt karokkal, míg a mellette ülő személy végig telefonozott, s azt hitte, hogy senkit sem zavar. De zavart, és még ő volt felháborodva, amikor rászóltam, hogy fejezze be. Nem tudom megérteni ezt a viselkedést, főleg úgy, hogy bárki távozhat a teremből, hogyha nem tetszik neki az adott film.

De röviden: ez a film ugyan maradandó nem lett volna, de jó igen, viszont nem hagyták élvezni.