Érdekes előadás

2024.03.14. 11:39

A kínai társasjátékest után a kínai popzene kapja a főszerepet

Az International Seasons – Nemzetközi Évad – programsorozat keretében előadást tartanak Sárga dalok, vörös indulók, avagy a kínai popzene története címen március 14-én délután 6 órakor a Művészetek és Irodalom Házában.

Czeczon Enikő

Az esemény leírásából kiderül, hogy az 1920-as években jelent meg Kínában a könnyűzene, abban a Sanghajban, amelyről egy hittérítő azt mondta: „Ha Isten megkíméli Sanghajt, bocsánatot kell kérnie Szodomáért és Gomoráért.” 1949-ben a kommunista kormányzat került hatalomra, és hosszú évtizedekre betiltotta a szórakoztató zene minden formáját. A popzenét a forradalmi indulók jelentették, de az 1980-as évektől kezdve már a lovak közé csaptak a kínaiak, hiszen mindent elárasztottak a ragacsos kanto- és mandopop balladák, és azóta pedig már a könnyűzene minden ága megjelent az államban.

 

Az előadás Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének vezetője tartja, aki bevezeti az érdeklődőket a kínai könnyűzene első száz évébe sok-sok zenei illusztrációval.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában