Kosárlabda

2019.04.09. 10:35

Tíz éve nyert Euroligát Rátgéber

Tíz éve ért fel Európa csúcsára a Szpartak Moszkva női csapatával Rátgéber László, a pécsi kosárlabdázás sikeredzője. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatójával az orosz kalandról beszélgettünk.

Szabó Dániel

– Itthon mindent megnyert a Péccsel, ráadásul Európa legjobbjai közé vezette a csapatot. Egy kupa mégis hiányzott a vitrinből.

– Nekem voltak álmaim. Mindig azt a pillanatot akartam átélni, hogy bajnok vagyok. A Péccsel jöttek a sikerek, de az Euroligát sajnos nem tudtuk megnyerni – emlékezett vissza Rátgéber László, mesteredző. – Én egy okból mentem el Moszkvába, hogy felérjek Európa csúcsára, és ennek érdekében mindent feláldoztam. Miután összejött az arany, talán nem is örömöt, nem is büszkeséget, hanem inkább megkönnyebbülést éreztem. Nem tudunk örökké élni, de tudunk olyat dolgokat csinálni, amik örökké élnek.

– Hogyan emlékszik vissza tíz év távlatából arra a bizonyos négyes döntőre?

– Az igazán nagy meccs a másik orosz csapat, a Jekatyerinburg elleni elődöntő volt. Amit a mai napig úgy emlegetnek, mint a női kosárlabdázás egyik legnagyobb mérkőzése. A fináléban a házigazda Salamancát vertük tizenöt ponttal, s már a félidőben is ennyivel vezettünk. Az a találkozó inkább azért volt kellemetlen, mert hazai pályán játszhatott ellenfelünk egy hasonló vérmérsékletű közönség előtt, mint a pécsi. Pokoli hangulatot teremtett a 8000 néző. De sikerült, győztünk! Nem sok edző nyer Euroligát, ez egy nagy skalp.

– Azóta visszanézte ezeket a derbiket?

– Soha nem nézem meg a trófeás mérkőzéseket, mert csak a szépre szeretnék emlékezni. Nekünk edzőknek van egy betegségünk, hogy mindig a hibákat látjuk, ez a munkánk. Viszont a Jekatyerinburg elleni meccsel kivételt tettem, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a kosárlabdát. Egy szenzációs sportélmény, még én is élveztem.

– Azért nem volt zökkenőmentes az orosz kaland. Ha jól tudom, magát a várost sem tudta megszokni, illetve távozása után nem sokkal a Szpartak tulajdonosát, Sabtaj von Kalmanovicsot lelőtték. Végigcsinálná még egyszer azt az évet?

– Természetesen, gondolkodás nélkül. Sőt, mai aggyal ott maradtam volna. Valóban nehezen viseltem el egy-két dolgot, másképp láttam a világot, valamint nagyon sokat kivett belőlem az az egy év, de azokkal a játékosokkal dolgozni Isten ajándékának számított. Illetve olyan környezetbe csöppentem tíz évvel ezelőtt, ami akkor elképzelhetetlen volt.

– Egy pécsi Euroliga-arany szebben csillogna a moszkvainál?

– Évekig csábítottak Moszkvából, de biztos voltam benne, hogy jobbak leszünk náluk a Péccsel és megnyerjük az Euroligát. Végül nem így lett. A vonatok viszont egyre gyorsabban mentek el mellettem, én pedig felugrottam az egyikre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában