NB II.-es foci

2022.09.23. 11:00

Idényről idényre veszi a lépcsőfokokat a Szentlőrinc

Folyamatos fejlődést mutat évről évre a Szentlőrinc labdarúgócsapata az NB II.-ben. Ha ez pontokban nem is annyira látszott, stabilitásban, s a keretet alkotó játékosokban mindenképp szembetűnő.

Kvanduk Bence

Havas Attila és Keresztes Bence a jó kiválasztás remek példái, hiszen együtt fejlődnek a klubbal, kettejük közt Fekete Tivadar

Fotó: Löffler Péter

Két idényt sikeresen lejátszott már a másodosztályban a Szentlőrinc, mindezt úgy, hogy sokakra rácáfolt. Egyrészt bent tudott maradni, amire kevesen számítottak, ráadásul mindkét idényt teljesen újjá alakuló kerettel kezdte, ám így is stabil volt, nem mellesleg a csapat játékosállománya is egyre javul. A folyamatos fejlődés látszik a csapaton, de nyáron ismét több érkező volt, akik igazolnák, érdemes volt bízni bennük. 

– Mindenki bizonyította már, hogy erre a szintre hivatott – vélekedett Fekete Tivadar, a klub sportszakmai igazgatója, amikor rákérdeztünk, beváltották-e az érkezők a beléjük fektetett bizalmat. – Mindegyikük játszott már felnőtt NB I.-es, NB II.-es bajnokin, illetve többen végig lépkedtek a korosztályos válogatott lépcsőfokain. Valahol azonban kicsit megtört, kisiklott a pályafutásuk, mi a céljainkkal összehangolva szeretnénk visszasegíteni őket a megfelelő útra. Nálunk megtalálhatják magukat. 

Az U21-es válogatott Bese Balázs két éve még az élvonalban védte a Budafok kapuját, Csilus Ádám a Fradinál nevelkedve mutatkozott be ott, de ugyanígy megkapta az esélyt Németh Erik és László Dávid is az NB I.-ben, ahogy Daróczi Zoltán Felcsúton és a Vasasnál a második vonalban.

– Igaz, hogy még a bajnokságnak csak az első szakaszán vagyunk túl, de meggyőződésem, minőségben ezen a nyáron sikerült a legerősebb keretet összerakni. Ők mind-mind olyan játékosok, akik tudnak nekünk segíteni, s ezáltal visszakerülhetnek a szűk elitbe. Majd a bajnokság végén kell értékelni, de vannak már jelek, amik azt mutatják, jó úton járunk. Remélem, meg tudják mutatni a magyar futballtársadalomnak nálunk, hogy mi rejlik bennük – folytatta. – Amikor a vezetőedzőre rátaláltam és sokak meglepetésére előhúztam a cilinderből, hallottam, hogy ezt vakmerő húzásnak tartották egyesek. Bízom benne, hogy Jeremiás Gergő él a lehetőséggel. 

Persze vannak a játékosok közt olyanok is, akikhez más sportvezető félve nyúlt volna, hiszen még nem bizonyíthatott. 

– Itt van Csörgő Raul, akit jó féléve figyeltem már, csellengő üzemmódban volt, nem bíztak benne, nálunk viszont már három gólnál tart. Vagy itt van az extrém fiatal Vidnyánszky Mátyás, aki a 16. életévét töltötte be, de rendszeresen játéklehetőséget kap, sőt, pontokat érő gólokat szerzett. Nem csak azért játszik, mert ez jól hangzik, hanem mert úgy ítéljük meg, rendkívül tehetséges srác – részletezte Fekete. 

A csapat magja idén megmaradt, csak kiegészítették. A klub készen áll arra, hogy egy magasabb polcra kerüljön.

– Most jutottunk el arra a szintre, hogy zömében saját játékosokból áll a keret. Csak ketten vannak kölcsönben. Óriási dolog, mert így középhosszútávon is tervezhetünk, mostantól finomhangolni kell csak. A ligához mérten megvannak a minőségi játékosaink, csapaton belül minden pozícióban van verseny. Minden posztra sikerült olyan játékost szerződtetni, aki megfelelt a kívánalmainknak – jelentette ki.

Jól látszik, hogy a Szentlőrinc választási lehetőségei egyre bővültek az elmúlt idények során a játékospiacon, hiszen a keret minősége is folyamatosan javul.

– Mostanra a klub kiérdemelte azt a hitelességet a játékosok körében, hogy úgy érzik, érdemes hozzánk jönni, mert akiket igazoltunk, azok rendszeresen játszottak. Láthatták, hogy amellett, hogy a céljainkért kell harcolniuk, előrébb tudnak lépni. Jó példa Nagy Barnabás, Biben Barnabás, de akár Harsányi István is – vélekedett a vezető. – Az első évben még volt egyfajta fenntartás velünk szemben, de akkor is büszke voltam arra, hogy el tudtunk hozni olyanokat, akiket más klubok is szívesen láttak volna. Most is vannak ilyenek a keretben, hiszen László Dávidért is sorban állt 3-4 csapat. Nagy fegyvertény, hogy amikor vele felálltunk a tárgyaló asztaltól, nem arra kellett várnom, hátha zátonyra fut a többi tárgyalás, hanem szimpatikus volt neki, amit felvázoltam. De ugyanígy mondhatnám Németh Eriket vagy Lénárt Gábort, aki most is korosztályos válogatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában