2022.10.16. 10:01
Befejezte aktív labdarúgó pályafutását a mohácsiak egyik legnagyobb példaképe, Schmidt Zsolt
Egy páratlan pályafutásnak vetett véget Schmidt Zsolt, a mohácsiak a kedvence, aki éveken keresztül szolgálta a baranyai együttest.
A mohácsi csapatkapitány tavaly ősszel szenvedett térdsérülést, mely után először ősszel, majd tavasszal is átesett egy műtéten.
Akkor így vélekedett a helyzetéről: – November 11. után, március 22-én átestem a második térdműtéten. A műtét jól sikerült, néhány hétig mankóznom kell és szépen fokozatosan lehet majd terhelni. Nehéz időszak ez, de türelmesnek és kitartónak kell lenni, ami persze elég nehéz.
A legutóbbi operációját követően nagy reményekkel vágott neki a rehabilitációjának, nyári pihenőidőt is egyéni edzésekkel töltötte. Sőt, a felkészülési időszakban lejátszott MOL Magyar Kupa mérkőzésen a Szekszárdi UFC ellen pályára is lépett, de ezt követően ismét fájdalmat érzett.
Az újabb vizsgálatok után orvosi javaslatra Schmidt Zsolt arra jutott, hogy abbahagyja a labdarúgást. Ennek ellenére nem távozik a szakosztálytól, ugyanis a Bozsik Programban betöltött operatív vezetői feladatait továbbra is ellátja, valamint a felnőttcsapat edző stábjának munkájába is becsatlakozik.
Sokak példaképe 2018 nyarán tért vissza szülővárosába. Azóta 77 mérkőzésen 63 gólt és számos gólpasszt jegyzett, ráadásul a bajnokságot nyert csapat sikerében oroszlánrészt vállalt 19 találatával.
Sikerei számokban:
– 2x NB II. második helyezett.
– 3x NB III. második helyezett.
– 1x NB III. harmadik helyezett.
– 2x Megyei I. első helyezett.
– 1x Megyei I. harmadik helyezett.
– 1x Megyei I. gólkirály.