Tenisz

2023.08.03. 14:20

Eszéken ragad ütőt, majd jöhet az amerikai álom

Eseménydús időszakot tudhat maga mögött a PVTC kiválósága, Bartha Panna, ugyanis az elmúlt időszakban felnőtt tornákon rendszeresen letette névjegyét, behúzta élete első tornagyőzelmét is, ráadásul az érettségivel is megbirkózott. A folytatásban sem vesztegeti idejét, hiszen a napokban Eszéken bizonyíthat, majd jöhet a várva várt amerikai kaland.

Móga Richárd

Forrás: Hungarian Tennis

Nem lehet panasz a női világranglista 982. helyezettjének, Bartha Pannának idei évére, ugyanis egyre feljebb lépeget a lépcsőfokon. Bebizonyította, hogy a felnőttek között is képes maradandót alkotni, sőt, Antalya városában a trófeát is elhódította sokak meglepetésére, de a sérülésekkel is meg kellett birkóznia a 2023-as naptári esztendőben.

– Profi felnőtt versenyzésemet úgy kezdtem, hogy kilenc meccsemből nyolcat  sikerült megnyernem, ráadásul megszereztem életem első tornagyőzelmét is Antalyában – nyilatkozta lapunknak Bartha Panna. – Aztán sajnos sok váratlan dolog történt. Ilyen volt a törökországi földrengés, hiszen hiába kaptam szabadkártyát a huszonötezer dolláros verseny főtáblájára, törölték azt a versenyt. Plusz egy hasfalhúzódás is nehezítette a dolgomat, amit leginkább akkor pihentem ki, amikor az érettségire tanultam. Szóval van egy kis hiányérzetem, de alapvetően boldog vagyok, ugyanis a székesfehérvári Női Szuperliga csapattal bajnokok lettünk. Ez volt még Magyarországon az egyetlen olyan cím, amit eddig nem birtokoltam.

Természetesen a nyári szünet sem telhetett el tenisz nélkül. Sokat edzett, nyaralását pedig Horvátországban, Umag városában töltötte, ahol esténként ATP mérkőzéseket nézett családjával. Olaszországban is eltöltöttek egy kis időt, ahol kizárólag a regenerálódásé volt a főszerep.

Már korábban is beszámoltunk lapunkban arról, hogy a tengerentúlon, két kiváló szakember segítségével fejlődhet tovább a pécsi lány. Természetesen így is a PVTC klubjához fog tartozni, ugyanis az új kaland nem helyette lesz, hanem a baranyai egyesület mellett.

– Amerikában két kiváló edzővel kezdek majd dolgozni – mesélt a tervekről Bartha. – Nagyon várom már a csapattal való közös munkát, hiszen eddig leginkább egyedül dolgoztam. A körülmények szuperek lesznek, a csapattársak kedvesek, ráadásul lehetőséget kapok az egyetemi csapatversenyen túl a versenyzésre is. Plusz ha minden jól alakul, akkor lesz egy diplomám, tökéletesíthetem az angolomat, és remélhetőleg rengeteg felejthetetlen élményben lesz részem.

Az utazás előtt még lesz egy utolsó megmérettetése, ahol próbára teheti magát a PVTC sportolója. Augusztus 6-án kezdődik egy huszonötezer dolláros eszéki torna, ahol a kvalifikációból van esélye a főtáblára jutni.

– Természetesen a lehető legtöbbet szeretnék fejlődni a teniszben, és a tanulást is fontosnak tartom – vélekedett a baranyai teniszező. – Célom, hogy a versenyeken tudjak pontokat szerezni, és szeretnék lassan, de biztosan előrébb kerülni a WTA ranglistán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában