Kézilabda

2023.11.15. 19:41

Óriásit küzdött, de nem maradt talpon a Misleny

Búcsúzott a Magyar Kupától az NB I.-es Kozármisleny, amely ugyan az utolsó másodpercig küzdött a bajnoki rivális NEKA ellen, de végül alulmaradt.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Jól elkapta a mérkőzés elejét a NEKA ellen a Kozármisleny, ami nagyban köszönhető volt annak, hogy Pusztai nagyszerű formában hárított. Épp ezért sokáig egy kétgólos előnyt tudott tartani a hazai együttes, azonban negyed óra után ez megingott, s nem sokkal később már azért kellett időt kérnie Gyulay Lászlónak, mert fordítottak az akadémisták. Az eligazítás hatott, mert Grosics és Imrei Nóra találataival ismét a Mislenynél volt az előny percekkel később. Lezárni viszont nem sikerült ezzel a lendülettel az első játékrészt, így a pihenőre már a balatonbogláriaknál volt a kétgólos előny.

A fordulást követően is folytatódott a kemény csata, s egymás nyakába lihegve rohant a két csapat a siker felé. Látszott, hogy egyetlen fókuszvesztés végzetes is lehet. Sajnos a hajrában Csapó Kincső is nagyon elkapta a fonalat, s sorra hárította Bánfaiék próbálkozásait, amivel továbbjuttatta a NEKA-t, hiszen hiába lett volna akár döntetlen is a vége, a kiírás szerint ez a vendég együttesnek kedvez. Azonban egy utolsó másodpercben szerzett góllal győzött is a balatonboglári együttes.

Kozármisleny–NEKA 23–24 (10–12)
Női kézilabda Magyar Kupa, 3. forduló. Kozármisleny, 300 néző. 
Kozármisleny: Pusztai, Wichmann – Grénus 1, Imrei R. 2, Brettner 1, Kecskés 2, Grosics 2 (2), Halász 1, Lengyel 1, Bánfai 4, Imrei N. 2, Scheffer 4 (3), Zsemberi 1, Szatmári M. 2, Hadnagy. Edző: Gyulay László. 
NEKA: Csapó, Zaj – Bató, Győri 4, Molnár D. 3, Petruska, Wald 3, Pálmai, Keceli-Mészáros 7 (5), Körtvélyesi 5, Munteanu-Korodi 3, Kriston, Lapos L. 2. Edző: Bakó Botond.
Hétméteres: 6/5, ill. 6/5.
Kiállítás: 10, ill. 8 perc.
Piros lap: Hadnagy (50.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában