Futsal

2024.04.23. 19:04

Nagy pofonnal küldték haza ellenfelüket, de még nincsenek kint a vízből

Móga Richárd

Fotó: FULOP ILDIKO

Csúnyán elbánt ellenfelével hazai környezetben a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata, így két fordulóval a szezon vége előtt Élő Tibor együttese bennmaradást érő helyen tanyázik.  

A sereghajtó Maglód ellen csak a győzelem volt elfogadható, de arra azért készülni lehetett, hogy a vendégcsapat majd nem adja könnyen magát. Mindenesetre a házigazda tökéletes taktikát választott, bátor és kemény játékkal rukkolt elő, így esélyt sem adott vetélytársának a pontszerzésre. Ezt a sikert akkor lehetne igazán megünnepelni, ha szombaton kedvező eredmény születne pécsi szempontból az ugyancsak kiesés elől menekülő Újpest vendégeként.

Tóth Márk, a PTE-PEAC alapembere: – Az előző fordulóban történt csúnya vereségünk után volt két hetünk rendezni a sorokat. Ezt az időszakot kemény és hasznos edzésekkel megtöltöttük, ennek pedig látszólag meg is lett az eredménye. A meccs elején már látszódott, hogy mindenki teljes elánnal fókuszál, így a végén nem maradt el a jól megérdemelt siker. Ahogy nem engedhettük meg magunknak, hogy az MFA párharc után temessük magunkat, úgy most sem kezdtünk nagy ünneplésbe, hiszen szombaton az Újpest otthonában tulajdonképpen egy mindent vagy semmit mérkőzés következik. Gőzerővel készülünk, s ígérhetem, hogy mindent megteszünk majd a győzelem érdekében, és hogy jövőre is legyen élvonalbeli futsal a városban.

PTE-PEAC–Maglódi TC 7–1 (4–0)
Férfi NB I., Alsóház, nyolcadik forduló. Pécs. Vezette: Deme (Nyekita, ifj. Hartung).
Gólszerzők: Koller (7.), Vénosz (12.), Nospak (17., 23., 33.), Koronics (20.), Bálint G. (38.), illetve Sallai (39.).
Ez következik (04.27.): Újpest–PTE-PEAC (19.30).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában