Tanévzáró Gála

2024.06.13. 11:21

Táncosok töltik meg élettel a csarnokot

Kvanduk Bence

Forrás: Fordan Táncklub

Látványos gálával zárja a 2023/2024-es tanévet a Fordan Táncklub a PTE TTK Papp Gábor Sportcsarnokban június 15-én. Több, mint kétszázan lépnek fel az eseményen, s a táncosok mellett a Daniel Speer Brass is hangsúlyos szerepet kap majd.

A szombati rendezvény 16 órakor kezdődik. A gála két részből áll majd, ami alatt 34 produkciót mutatnak be a főszereplők.

Fellépnek az akrobatikus rock ’n’ roll párosok és formációk minden korosztályban, valamint jelentős létszámmal szerepelnek a klub Fashion Street Dance táncosai is. A legifjabbak a Magyar Lajos úti óvoda Ovi Rocky-sai, valamint a Fordan Tánccentrum Aprock fantázia nevű gyerkőcei lesznek. A legidősebb fellépők az 50 év feletti retro táncosok Tóth Tamás és Tóthné Láng Andrea, akik ezúttal egy különleges lindy hop koreográfiával készültek.

Papp Viktor főrendező elmondta, a színes tánc kavalkádban várhatóan mindenki megtalálja a számára legkedvesebb táncműfajt, vagy éppen tánccsoportot. Eddigi tapasztalatai szerint a Tanévzáró Gála komoly közönségsikerre számíthat, hiszen a szülők, hozzátartozók, barátok, ismerősök mellett rengeteg táncszerető pécsi szimpatizáns is látogatja a klub rendezvényeit.

A gála legfontosabb célja, hogy minden Fordanos táncos tudásának megfelelő szinten mutassa be az elmúlt évadban tanultakat, a versenyző csapatok és párosok pedig tét nélküli bemutatón kápráztassák el a közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában