2004.12.15. 07:18
A kábulat nem alkotmányos jog
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a büntető törvénykönyv több, kábítószerre vonatkozó rendelkezését. – Világnézetileg semleges, szakszerű határozatot hirdetett a testület – mondta Holló András elnök.
Magyarországon a legtöbb kábítószeres cannabist és szintetikus bulidrogot használ. Tavaly a budapesti 14-15 éves fiatalok között végzett felmérés szerint csaknem egyötödük kipróbált már valamilyen kábítószert.
A legtöbben buli-drogot, ecstasy tablettát, marihuánát vagy amfetamint. A felnőttek több mint tíz százaléka nyúlt már valamilyen szerhez, legtöbben huszonöt évnél fiatalabban. Évről évre egyre többen jelentkeznek gyógykezelésre Magyarországon is, hasonlóan Európa többi országához. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerint nő az intézményekbe vetett bizalom: tavaly kétezerrel több – 14993 – drogfüggő vett részt elvonókúrán, mint az előző évben.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Dluhopolszky László rajza
[/caption]Kilenc éve 204-en, a következő esztendőben 288-an, négy éve 280-an haltak meg kábítószer-túladagolás következtében. 1997-ben haltak meg legtöbben ilyen mérgezésben: 339-en adagolták túl a drogot.
Az Alkotmánybíróság hétfőn a szigorúbb szabályozás mellett foglalt állást, és megsemmisítette a büntető törvénykönyv (Btk.) két éve bevezetett rendelkezését.
Ezután csekély mennyiségben, baráti társaságban közösen sem szabad kábítószert fogyasztani. Aki másnak felkínálja, átadja a füves cigit, az ecstasy tablettát, terjesztőnek minősül. A taláros testület megsemmisítette azt a rendelkezést is, hogy a huszonegy éven aluliakra kedvezőbb rendelkezések vonatkozzanak, mint az idősebbekre. Tizennyolc éven felül mindenki felel tetteiért.
Alkotmányellenesnek találták azt is, hogy hiányoznak a törvénykönyvből a kiskorúak fokozott védelmét biztosító szabályok. Keményebb büntetést érdemel ugyanis az, aki gyermekeket akar rászoktatni a kábítószer fogyasztására. Az Ab határozata szerint a bulik alkalmával kézről kézre adott füves cigaretta sem bocsánatos bűn ezután. A testület szerint szigorítani kell a kábítószereseket gyógyítók felelősségét is.
– Az alkotmány egyik rendelkezéséből sem következik, hogy bárkinek joga lenne a mámorhoz – indokolta Holló András a testület többségi döntését. – A kábítószer használata nem tartozik a szabad személyiségfejlesztés eszközei közé. A határozat nem tör pálcát az enyhe drogokat megengedők és tiltók vitájában, nem próbál igazságot tenni az ellentétes álláspontok között – állítja az elnök. – Világnézeti szempontból semleges. A törvény ellentmondásaira hívtuk föl a figyelmet – tette hozzá.
A kilenctagú taláros testületen belül is vitát váltott ki a döntés. Kukorelli István és Bihari Mihály különvéleményben fejezte ki aggályait. Mindketten arra hívták föl a figyelmet, hogy az Ab határozata megbüntetné azt is, akit a hatályos jogszabály nem tekint bűnösnek.
– Alkotmány- és életellenes volt a megengedő, elnéző törvény, az MDF nem is támogatta – állítja Pettkó András. Szorgalmazza: azonnal hozzanak létre parlamenti bizottságot a törvénymódosítás kidolgozására.
Gusztos Péter (SZDSZ) nem tenne különbséget az alkoholisták és a kábítószeresek között. Ha nem létezik a „kábulathoz való jog”, akkor az alkoholfogyasztást is szabályozni kellene – tette hozzá.
A parlamentnek május 31-ig kell a kifogásolt és megsemmisített rendelkezések helyett új törvényt alkotnia.
Ha segítségra, tanácsra van szüksége:
http://www.szertelenul.hu/nyito/ambulancia.htm
http://www.c3.hu/~droginfo/cimjegyzek1.htm
Funk Sándor: többen füveznek, mint cigiznek
– Remélem, nem lesz tragikus következménye az Alkotmánybíróság hétfői döntésének – véli Funk Sándor főorvos, a fővárosi Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője. – A törvény szigorítása semmiképpen sem vezethet eredményre. A főorvos szerint a kínálás nem azonos a kereskedéssel, mert ezen az alapon az együtt szórakozó fiatalok mindegyike elítélhető lenne kábítószer-kereskedelem miatt. – A középiskolások úgy érzik, hogy joguktól fosztják meg őket és dacból fognak füves cigit szívni. A füvezés elterjedtebb, mint a dohányzás és az ivás – állítja Funk Sándor.
Zacher Gábor: a gimnazista helye az iskolában van
Zacher Gábor klinikai toxikológus, a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgősségi belgyógyászati és klinikai osztályvezetője nem örül a szigorításnak: „attól nem csökken a kínálat, bár nagyobb kockázattal jár. Viszont az a gimnazista, aki megbukik egy házibuliban tartott razzia során, börtönbe kerül, holott az iskolában volna a helye”. A főorvos szerint az érettségizők fele biztosan használt már valamilyen „szert”. Zacher ugyanakkor egyetért az Alkotmánybíróság elnökével, aki azzal indokolta a testület döntését, hogy a kábulathoz való jog nem létezik.
A diákok ötöde rendszeresen iszik alkoholt
Magyarországon a 16 éves diákok 16 százaléka fogyasztott már kábítószert. Ezzel Magyarország a közepesnél jobb helyzetben van Európában. Az ilyen korú fiatalok 72 százaléka egyszer már kipróbálta a dohányzást, 31 százalékuk rendszeresen rágyújt, gyakrabban mint európai kortársaik. A diákok 21 százaléka ivott már alkoholt. A harmadik alkalommal 2003 tavaszán elvégzett felmérésben több mint százezer 16 éves diák vett részt Európa 35 országából. Ebből kiderült, Magyarországon a diákok 93 százaléka legalább egyszer nyúlt alkoholhoz, a rendszeres fogyasztók aránya ugyanakkor az 1999-es 13 százalékról 21 százalékra nőtt.
Pelle Andrea: kezelés helyett börtön
Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjogokért emberjogi szervezet vezetője szerint ezen túl nem választhatnak, hogy nem börtönbe, hanem gyógykezelésre küldik a fogyasztót. Így az együtt kábítószerezők a korábbi orvosi kezelés helyett két év szabadságvesztésre számíthatnak. Öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat az a 16 éves tanuló, aki ingyen és csekély mennyiséget ad át közös fogyasztásra társának. Szintén öt év börtönnel fenyegetik azt a 18 és fél éves fiatalt, aki egy évvel fiatalabb társának ad át ingyen, kismennyiségű kábítószert.
Drogárak
Marihuána: 2000 Ft/grammEcstasy: 1000 Ft/tabletta
Heroin: 16-20000 Ft/gramm
Kokain: 20-22000 Ft /gramm
LSD-bélyeg: 1500 Ft/darab
amfetaminszármazék: 2000 Ft/adag
Patay G. - Stépán B.
-->