Hírek

2005.04.19. 06:40

Világszínpadra tör a Nox

Egy szép hangú lány. Öt higanymozgású táncos. Májusban a kijevi eurovíziós dalfesztiválon mutatkoznak be a világnak. Aztán hajrá! Ahogy legismertebb dalukban éneklik: Forogj, világ!

Váczy András

[caption id="" align="aligncenter" width="320"] Péter Szabó Szilvia és a Nox táncosai az eurovíziós dalfesztiválra kiküldött magyar versenyszámot adják elő. A címe: Forogj, világ!
[/caption]Amióta megjelent a rockzene, azóta próbálják népzenével házasítani. Gondoljunk csak az Illés együttes népi elemekkel átszőtt slágereire. És még jó néhány próbálkozást lehetne felsorolni. Volt mire építkeznie három és fél évvel ezelőtt a Nox együttes alapítóinak. Nem a kitaposott utat járták. Jól tették.

– Ha világszerte kasszasikert csináltak a népzenéből, akkor mi miért ne? –  gondolkodott el Rácz László ötletgazda-producer. És zenei háttérrel támogatott tánckarral indított. Szó se róla, ebben sem volt úttörő, de a csapás, amelyet vágott magának, teljesen újszerű volt mifelénk. Mégpedig a „frontarc” tekintetében. Összállt és remekül működött a tánckar. Ma is rophatnák szűk baráti körben, ám történt valami: – Eljutott hozzám egy nagyon tehetséges, vidéki lány híre. Nyers stílusán átsütött a szép hangja. Ő a piros-barna lány, a nép gyermeke – vázolja a Nox fordulópontjának történetét a producer.

Ettől kezdve gőzerővel beindult az arculat kialakítása: zene, mozgás és látvány. Amitől Nox lett a Nox. Ehhez pedig a kiszolgáló háttér: píáros, stylist, grafikus. Tizenöten: a Nox-csapat. Az első eredmény az Örökség című album, magyar népdalok népszerű feldolgozásának sikergyanús csokra. Kitalálták hozzá a csomagolást. A már szavatosságát vesztett matyós, kulacsos, árvalányhajas helyett ősi magyar jelképrendszert választottak megjelenésben, tánc- és hangzásvilágban.

Úgy bejött, hogy maguk is elcsodálkoztak. Mások ilyenkor azt hiszik, „készen vannak”. Noxék csavartak egyet. Bűvölet című albumuk népi iránya szelídült. Négyszázszor mutatták be élőben. Itt már lehetett volna a babérokon pihenni, de nem. Fellépés, koncert, kis show, nagy show... Legfrissebb lemezük, a Ragyogás az előző kettő megkoronázása. Ebből lesz kétórás műsor, iránya világhódító szándékról tanúskodik. Amikor a Noxot az ír sztártáncoshoz és csapatához hasonlítják, megtiszteltetésnek veszik. Végtére is: az íreknek van Flatleyjük. Nekünk van Noxunk.

Az együttes hangja

Péter Szabó Szilvia (22) énekesnő: „Amikor a Noxhoz kerültem, olyan gyengének éreztem magam, mint a harmat. Meg kellett erősödnöm, fel kellett nőnöm a feladathoz. Nem vagyok magammal elégedett. Sokat kell még tennem. Most a munka és a tanulás tölti ki az életemet. Nincs senki, semmi zavaró tényező. Egyelőre...”

Eddigi lemezek

Örökség (2002): népdalfeldolgozások, aranylemez

Bűvölet (2003): saját dalok, platinalemez

Karácsony (2004): saját dalok, aranylemez

Ragyogás (2005): 14 saját dal

Néptánc és show

Nagy Tamás (30) vokál-tánc-koreográfus: „Huszonnégy éve a néptánc tölti ki az életemet. Táncosként és koreográfusként veszek részt az albumok készítésében. A Ragyogás most a csúcs. A hozzá készült táncszínházi show-műsor híven adja vissza a zenei anyagot. Ezért mondom: hallható és látható lemez.”

Bűvölet (2003): saját dalok, platinalemez

Karácsony (2004): saját dalok, aranylemez

Ragyogás (2005): 14 saját dal Néptánc és show Nagy Tamás (30) vokál-tánc-koreográfus: „Huszonnégy éve a néptánc tölti ki az életemet. Táncosként és koreográfusként veszek részt az albumok készítésében. A Ragyogás most a csúcs. A hozzá készült táncszínházi show-műsor híven adja vissza a zenei anyagot. Ezért mondom: hallható és látható lemez.” Péter Szabó Szilvia és a Nox táncosai az eurovíziós dalfesztiválra kiküldött magyar versenyszámot adják elő. A címe: Forogj, világ! -->

Ezek is érdekelhetik