Hírek

2008.10.03. 20:01

Meghalt Albert Györgyi

Sztárinterjúival vált híressé, ám az utóbbi időben inkább szenvedélybetegségeivel kapcsolatban lehetett hallani Albert Györgyiről. Pénteken kora este jött a tragikus hír a haláláról.

Europress-összeállítás

Pénteken kora este meghalt Albert Györgyi. Az MTI információi szerint a 44 éves médiaszemélyiség egy második kerületi kávézóból távozott a TV2 Aktív című műsorának élő felvételére, beszállt egy taxiba, ahol rosszul lett. A taxis azonnal értesítette a mentőket, akik háromnegyed órán át próbálták újraéleszteni az újságírót, de sikertelenül. A rendőrség kizárta, hogy bűncselekmény történt volna, az első hírek szerint szívroham okozta Albert Györgyi halálát.

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] 44 évet élt.
[/caption]Albert Györgyi 1964-ben született Budapesten. 1981 és 1982 között a nigériai Lagosi Egyetemen tanult, 1982 és 1987 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen angol-történelem szakra járt, két évvel később végzett a MÚOSZ újságíró iskolájában. Újságíró pályafutását 21 éve a Magyar Rádióban kezdte. Először az idegen nyelvi adások angol szekciójában dolgozott, majd az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs című műsor szerkesztő-műsorvezetőjeként volt hallható. Később a Calypso rádióban is vezetett műsort. Igazán ismertté azonban sztárinterjúi tették: beszélgetett Madonnával, Joseph Hellerrel, John Travoltával is. Ezen kívül filmfesztiválokról tudósított, és sokáig közvetítette az Oscar-gálát is. A kilencvenes évektől több televíziós műsor riportere volt, 2003-ban a Nemzeti Színház sajtószóvivőjeként dolgozott.

Az utóbbi időben lelki problémáival és a szenvedélybetegségéről, alkoholizmusáról, magánéleti konfliktusairól írott könyveivel kapcsolatban került reflektorfénybe. Miért pont én? – A depresszió szorításában című könyvében nyíltan ír lelki problémáiról, a Miért pont ők? – A férfiak fogságában című önéletrajzi könyvében pedig három válásáról, szeretőiről és abortuszairól vall nyíltan. Utoljára a Hal a tortán című produkcióban volt látható, és utolsó interjúját halála előtt nem sokkal, tegnap délután adta a Magyar Televízióban, Szulák Andrea műsorában.

Boldogtalan volt – elment volna

Egyik utolsó nyilatkozatában azt közölte (bár talán ezt nem szabad szó szerint venni): büszke arra, hogy már megpróbált véget vetni az életének, mert erre csak nagyon erős emberek képesek. Attól sem fél, hogy öngyilkos legyen. Azt is elmondta: úgy tervezi, végleg elhagyja az országot, mert ez „maga a fertő”, nem érzi magát jól a médiavilágban, amelybe igazából sohasem tudott beilleszkedni.

Ezek is érdekelhetik