Időjárás

2022.12.19. 08:25

Borult, párás, ködös lesz a hét

Enyhülés várható az időjárásban. A hét első napjain még számítani lehet napsütésre, de aztán visszatér a borult, párás, ködös idő, záporeső és szitálás is előfordulhat.

Zs. J. (Forrás: koponyeg.hu)

Fotó: Szakony Attila

A hét elején enyhülésre van kilátás számottevő csapadék nélkül. A hét második felében az anticiklon kelet felé helyeződik, így a peremére kerülünk, és egy frontálzóna előterében helyezkedik majd el a Kárpát-medence, amely várhatóan csütörtök magasságában érhet el bennünket. Mivel továbbra is melegedés zajlik ebben az időszakban így a vele együtt érkező kisebb csapadék jellemzően folyékony halmazállapotban várható, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfő

A Dunántúlon rétegfelhős, keleten fátyolfelhők szűrte napos időre számíthatunk. Csapadék nem lesz. A délkeleti szél megélénkülhet. -5 és +2 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedd

Rétegfelhős, párás idő várható, emellett a keleti tájakon pár órás napsütés is lehet. A Dunántúlon akár tartósan ködös tájak is lehetnek, hószállingózással. Reggel -5, délután +3 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerda

Nyugat felől terjeszkedik a ködfelhőzet, és szinte mindenhol borult, párás idő valószínű. Nyugaton tartós, sűrű ködfoltok is lehetnek. Szitálás, ónos szitálás bárhol lehet. -2 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia 

A hajnali fagy, illetve a párás levegő a krónikus ízületi megbetegedésben szenvedők tüneteit erősítheti, a beteg testrész fájdalma fokozódhat, illetve mozgástere beszűkülhet. Az érintett végtagok ébredés utáni alapos átmozgatása sokat javíthat a tüneteken. A párásság a krónikus légúti betegeknek megviselheti, panaszaik és tüneteik felerősödhetnek. A légköri helyzet kifejezetten kedvez a légúti fertőzéssel járó megbetegedések terjedésének, ezért várhatóan megszaporodnak a légúti megbetegedések is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!