Kék hírek, bulvár

2008.07.08. 18:15

Romaverés: Nem is tudtuk, hogy cigányok

A városi bíróságon kedden kezdődött meg annak az öt barcsi fiatalnak a tárgyalása, akiket azzal vádoltak meg, hogy januárban Szigetváron roma származásuk miatt két nőre támadtak.

MB (Dunántúli Napló)

Az asszonyt, és leányát egy parkban támadták meg. Az édesanya könnyebben megsérült, lányának sikerült elmenekülni.

A vádlottak kedden délelőtt visszavonták korábbi vallomásaiknak azt a részét, amelyekben elismerték, azért szálltak vonatra, hogy Szigetváron romákra támadjanak. A bíróságon azt állították, nem is tudták, hogy cigány származású az asszony, ugyanakkor a támadás okára nem adtak magyarázatot. 

„Öt férfi tűnt elő váratlanul a sötétből, akik se szó, se beszéd ütöttek.” Az asszony a földre zuhant. „Ez sem volt elég, ütöttek, egyikük bíztatta is őket.” – mondta lapunknak korábban a könnyű sérüléseket szenvedett Sárközi Józsefné. Lánya elfutott.

Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. Legsúlyosabb esetben akár nyolcéves szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

A tizennyolc, és huszonhárom év közötti vádlottak a bíróságon részben elismerték, hogy ütöttek, azt azonban – visszavonva korábbi, a rendőrségen tett vallomásukat – határozottan tagadták, hogy roma származásuk miatt támadtak a két nőre. (Nem is tudtuk, hogy cigányok – jelentették ki egybehangzóan.) Többek között azt mondták, „össze voltak zavarodva”, ezért állították korábban ennek ellenkezőjét, valamint azt is, hogy a hungarista mozgalomhoz tartoznak. Az egyik fiataltól meg is kérdezte a védője, tudja-e, mi az a hungarizmus, amire határozott nemmel felelt. Hozzátette, „egyszer volt egy gyűlésen, de nem is értette, miről beszéltek”.

További részletek a szerdai Dunántúli Naplóban, és hamarosan itt a Bamán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!