Közélet

2009.02.08. 07:18

Retro 89: Cáfolják Borg öngyilkosságát

Kedden délután a világ valamennyi hírügynöksége beszámolt arról, hogy Björn Borg, a svédek egykori "teniszkirálya" Milánóban öngyilkosságot kísérelt meg és kórházba szállították.

Szerkesztette: Zsigmond József

Siklós tervek - Számítanak a társadalmi segítségre is

Kevesebb pénzzel gazdálkodik idén a Siklósi Városi Tanács is. A pénzügyi terv 270 millió forint. A tegnap megtartott tanácsülésen a pénzgazdálkodás volt a legfontosabb vitatéma. A rendezvényen részt vettek az MDF helyi csoportjának képviselői is. Szarka Árpád elnök vitaindítója után hosszasan mérlegelték, miként rangsorolják a beruházásokat, mire mennyi pénzt fordítsanak. Ez nem bizonyult könnyű feladatnak., hisz 220 millió forintot eleve elvisz a 15 közintézmény működtetése, fenntartása, elsősorban a magas energiaárak miatt. Így is nagyon sokat segítene, ha mindenütt áttérnének a még szigorúbb energiagazdálkodásra. Végül is a fejlesztésekre, az új vagy folytatódó beruházásokra maradt 50 millió forint.

Ebből jövő tavaszra befejezik a gyűdi szociális otthont. A lassan három éve húzódó beruházás jelenlegi árszinten 100 millió forintba kerül. Még az idén hozzáfognak a városi szennyvíztelep korszerűsítéséhez, bővítéséhez, egy több évig tartó, 70 milliós beruházás keretében. A régi 1000 köbméteres kapacitású telep nem győzi a feladatot, mivel a naponta érkező 1200-1300 köbméter között alakul. Megterhelve a rendszer, gyakoriak a műszaki gondok. Főként ezek miatt is szükség van a mostani kapacitás megduplázására, ami tehát pár éven belül 2000 köbméter lesz.

Egy dologban már most biztosak a siklósi tanácstagok, hogy ősztől fogadja a tanulókat a megsüllyedés következtében helyreállítására szoruló négy tanterem a Kossuth téri iskolában. Az épület megerősítése javában tart.... (Cs.J.)

Korszerű kisüzem Ófalun
Rekonstrukciós fejlesztés a Pécsi Bútorgyárban

17-18 millió forint értékű rekonstrukciós fejlesztés indul a közeljövőben a Pécsi Bútorgyárban. A fejlesztés nemcsak a pécsi egységeket, hanem a nyolcvanas évek elejétől ideiglenes jelleggel működő ófalui üzemet is érinti.

- Célunk, hogy Ófalun egy önálló termelésre képes, korszerű kisüzemet hozzunk létre - mondja Horváth Sándor igazgató. - Ezzel megszűnne az üzemelés ideiglenes jellege is. Olyannyira, hogy a fejlesztések megvalósítását követően a jelenleg 35 fő körüli létszám akár 55-60 főre is felduzzasztható lenne.

Aki személyesen is felkeresi a falu hangulatos, szűk kis utcájának végén megbúvó üzemet, talán el sem hinné, hogy Pécsi Bútorgyár termelésének 15-20 százaléka innen származik. Itt készülnek a Rolfi bárszékek, és Oxford kandallószékek, amelyek Nyugat-Európában találnak gazdára. Ötszázhúsz bárszéket már útnak indítottak idén Angliába. Az éves export ennek négyszerese, míg a kandallószékekből évi 2500-3000 darabor szállítanak NSZK-beli megrendelőknek.
Balog N.

Megkezdődtek a borversenyek

A Tenkesalja ÁFÉSZ Siklósi Szőlőtermelő Szakcsoportjának bemutatótelepén 18 új és hagyományos szőlőfajta viselkedését tanulmányozhatják a tagok, amelyek ernyő- és függönyrendszerű tőkeművelés nyomán hoztak termést.

Az ott szüretelt termésből készült borokat bíráltak el az elmúlt héten dr. Lisicza István főmunkatárs vezetésével. A hagyományos szőlőfajták vitték el a pálmát, a legszebbnek a Rajnai rizling fajta borát ítélték. Második helyre kerültek az Olasz rizling Pécs-2 és az Olasz rizling Badacsony-20 klónok jellegzetes rizlingborai.

A finom savú, zamatos Hárslevelű Pécs-41 bor lett a harmadik. A borvidéken kipróbálásra telepített fajták közül a következők szerepeltek a legjobban: Szürkebarát, Ezerfürtű, Kecskemét-3 és a Zengő.

Súlyos közlekedési baleset Zalában

Súlyos közlekedési baleset történt kedden reggel 7 óra után néhány perccel Zala megyében, Bak és Sárhida község között. A Zala Volán távolsági autóbusza előzés közben összeütközött az Észak-zalai Víz- és Csatornamű és Fürdő Vállalt Robur típusú személyszállító gépjárművével. A karambol következtében négyen életüket vesztették, öten súlyosan, hatan könnyebb sérülést szenvedtek. A súlyos sérülteket, akik közül - az első diagnózis szerint - egynek az állapota életveszélyes, a zalaegerszegi megyei kórházban ápolják.

A rendőrség megkezdte a vizsgálatot; a balesetért feltehetően a Volán gépkocsivezetője okolható.

Farmernadrágból - szoknya

1. Körülbelül térdmagasság alatt vágjuk le a nadrág szárát.
2. A levágott darabot fejtsük ki helyezzük egymásra, majd - miután szabókrétával rárajzoltuk a három egyforma nagyságú egyenlő szárú háromszöget - vágjuk ki, így összesen hat darab betoldásunk lesz.
3. A nadrág belső szárán lévő mintegy csípőmagasságig fejtsük fel, majd elől és hátul -  nadrágszár közepén - két-két -  tehát négy 15 cm magas bevágást végzünk, illetve amilyen magasra szabtuk a háromszögek szárát.
4. A betéteket gombostűvel illesszük a bevágásokba, férceljük oda, majd megfelelő próba után géppel (jól mutat elütő színű cérnával) tűzzük le. A szoknya belső oldalán a betétszéleket feltétlenül dolgozzuk el előbb cikk-cakköltéssel, mert különben hamar kirojtosodik.

Főzőcske: Mustárral

A mustárról ajánlatos tudni, hogy amennyit használhat ugyanannyit árthat is egészségének. Emésztést könnyítő, baktériumellenes, erjedést gátló hatása kétségkívül jótékony. Ám érzékenyebb szervezetnél nagyobb mennyiségű fogyasztása kiválthat kiütést, hólyaghurutot, vizelési nehézségeket is, okozhat ezenkívül bél- és gyomorbántalmakat.
Mindezek előrebocsátásával adjuk közre néhány olyan jóízű étel leírását, amelynek jellegét a pikáns ízű mustár adja meg.

Mustármártás: evőkanálnyi vajban vagy margarinban lankasszunk meg evőkanálnyi vöröshagymát. Amikor az már üveges, szórjuk meg púpozott kávéskanál liszttel. A tűzről levéve keverjük simára egy pohár tejföllel, két evőkanál mustárral, egy deci fehér borral, élét vegyük el egy-két mokkacukorral, és a simára kevert pépet forraljuk fel az első buggyanásig. Grillezett húsok, sült virsli mellé való, forrón tálalva.

A hideg mustáros mártás hideg sültekhez kívánkozik. A készen kapható tubusos vagy dobozos majonéz az alapanyaga. Ebbe kerüljön 1-2 púpozott kávéskanál mustár, reszelt hagyma, reszelt torma, vagy ecetes torma, 1-2 tégely kávétejszín és némi cukor. Jól összekeverve, kihűtve, külön tálkában adjuk az asztalra.

Mustáros töltött párizsi: 2 egész tojást elhabarunk 2 evőkanál mustárral, 1 púpozott evőkanál zsemlemorzsával, és megvárjuk amíg a morzsa megdagad, a tojás kicsit megköti. A párizsi bőrét lehúzzuk, 1-1 szeletet megkenünk a tojásos-mustáros habarékkal, lefedjük egy kenetlen párizsi szelettel, összetűzzük hústűvel, vagy fogpiszkálóval. Lisztben megforgatjuk, és forró olajban mindkét oldalon pirosra sütjük. Az olaj annyi legyen, hogy a tölteléket is érje. Tök, vagy zöldbab, esetleg más főzelék ízletes feltétként tálaljuk.

Jugoszláviában a Pécsi MSC labdarúgói

Tegnap reggel elutazott jugoszláviai túrájára a PMSC labdarúgócsapata. A pécsiek 19 játékossal keltek útra. ezek: Bodnár, Bogyay, Kónya, Márton, Braun, Czérna, Bódog, Csoboth, Palaczki, Megyeri, Turi, Nagy T., Bérczy, Lovász, Vén, Czéh, Balogh, Máté, Bárány. A küldöttséget Sági Sándor, a PMSC ügyvezető elnöke vezeti. A csapat szerdán az Orijent Rijekával, szombaton az NK Rijekával, vasárnap a Zágrábi Dinamóval játszik egy torna során Rijekában. Az edzőtáborozásból hétfőn este térnek vissza a piros-feketék.

Cáfolják Borg öngyilkosságát

Kedden délután a világ valamennyi hírügynöksége beszámolt arról, hogy Björn Borg, a svédek egykori "teniszkirálya" Milánóban öngyilkosságot kísérelt meg és kórházba szállították. Később ellentmondó hírek láttak napvilágot, kora este pedig határozott cáfolatot közöltek a Borghoz közelállók. Eszerint a svéd sportember még hétfő este egy milánói étteremben elfogyasztott vacsorája után éjszaka gyomorbántalmakra panaszkodott, csillapító gyógyszereket vett be de ez nem segített. Gyomorfájdalmai miatt szállították kórházba, ahol megfelelő kezelést kapott és már délután visszatért milánói otthonába, ahol együtt él Loredana Berte olasz popénekesnővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!