Közélet

2010.09.04. 14:06

A bokszkesztyűt is felvette szépségéért

Lakatos Andrea minden helyzetben szereti, ha fotózzák, a családi képeken sem bújik el a hátsó sorba.

BamaLive

– Kinek az ötlete volt, hogy jelentkezz a fotózására, és hogy tetszett?
– Abszolút saját döntés volt, bár szerepet játszott benne, hogy sok barátnőm, ismerősöm is fent van nálatok. Amúgy pedig nagyon szeretem, ha fotóznak, a családi képeket is, ez a profi sorozat végképp tetszett. Érdekel a divat, az öltözködés, vonz ez a világ, csak hát nem fogok soha kifutón lépdelni. Amúgy sem olyan az alkatom, igaz, nem is szeretnék nádszálvékony lenni.

– A képeken is jól látszik, milyen szép erős a lábad. Táncra, gyorskorcsolyára, kézilabdára tippelnék.
– Utóbbi nem csak talált, süllyedt is. A kézilabda fontos volt az életemben, tán az is marad. Szentlőrinci vagyok, nemrég felmerült, hogy talán játszhatok a helyi csapatban. A sport azonban mindig is az életem része volt, még ha volt is több minden, amibe belekaptam, nem maradtam meg mellette. Ilyen volt a hiphop vagy a box is. Utóbbira egyik bátyám vitt le, megtetszett, ottmaradtam – egy ideig. Elsősorban az motivált, hogy azzal le tudok fogyni. Nem voltam sokkal, csak úgy 4-5 kilóval nehezebb, de az rajtam már látszik.


– Beszéltél arról, hogy a családi képek is fontosak neked. Sok tinédzser inkább elbújik a hátsó sorba, vagy nem is áll a kamera elé.
– Nekem azonban a legfontosabb a család. Sajnos édesanyám hét éve elhunyt, gyógyíthatatlan beteg volt, apukám nevelt azóta, aki nyugdíjas, és agyvérzése is volt évekkel ezelőtt. Öten vagyunk testvérek, nálam csak egy fiatalabb van, a nővérem és az idősebb bátyám viszont akkor már dolgoztak, ők is sokat segítettek.

– Kereskedelmet tanulsz, ebben szeretnél elhelyezkedni?
– Nem feltétlenül. Ma már jobban érdekelne például a fodrászszakma, vagy a kozmetikusi, de azt hiszem, már nem váltok. Az érettségitől sok függ majd, bár szinte biztosan maradok a technikusi képzésen. Aztán meg ki tudja? Az még két év. Külföldben ma ugyanúgy gondolkodom, mint a továbbtanulásban.

Címkék#bamalány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!