Közélet

2011.05.14. 10:16

Mohács lehetne az Európai Unió vízi kapuja

Horvát–magyar együttműködés keretében komoly pályázati pénzek segítik a közös határellenőrzést – Mohács sokat nyerhet.

Fülöp Z. (Dunántúli Napló)

Jelentősen lerövidülhet az átkelés a horvát–magyar határon: a „Dunai Határrendészeti Együttműködés a Horvát–Magyar Államhatáron” nevű pályázaton ugyanis összesen 193 000 eurót, azaz 51 millió forintot nyert a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

– A projekt célja a határon átnyúló műveleti együttműködés erősítése, és a határrendészeti szervek között a határellenőrzés fejlesztése érdekében az operatív információcsere elősegítése – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak Bózsing György, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálatának vezetője.

– Egyszerűbben fogalmazva azt szeretnénk, ha a horvát kollégákkal egy úgynevezett Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyet létesíthetnénk, s egymás adatbázisát használnánk. Ezzel ugyanis sokkal gördülékenyebb lenne a munka, a határátlépés gyakran hosszadalmas és talán az egyszeri átkelő számára feleslegesnek tűnő procedúrája lényegesen lerövidülhetne, hiszen nem kellene mindent kétszer ellenőrizni.

Bózsing György hozzátette: azt szeretnék, ha az Európai Unió vízi kapuja lenne Mohácson, s egy itt létrehozott rendészeti központ lehetne a tizenkét Duna-menti ország érdekeit maximálisan szolgáló bejárat.

Közel a csatlakozás

Horvátország csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz 2003-ban adta be. A kérelmet az Európai Bizottság 2004 elején fogadta el, a csatlakozási tárgyalások 2005 októberében kezdődtek meg. A magyar EU-elnökség három legfontosabb prioritásának is egyike a horvát csatlakozás ügye. Martonyi János magyar külügyminiszter a közelmúltban úgy nyilatkozott: a magyar elnökség a június 21-i miniszteri szintű tárgyalási fordulóban zárná le a csatlakozási tárgyalásokat, három nappal később pedig az Európai Tanács is áldását adhatná a döntésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!