Közélet

2011.11.06. 19:34

A magánbuszoké a jövő?

Keményen odapiszkált a helyi tömegközlekedés pécsi működtetőjének a múlt héten az az olvasónk, aki egy fiktív vállalkozás működtetésén keresztül vezette le, miként járhatnának a pécsi buszok az utasok megelégedésére, nyereségesen.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

A bama.hu Amsgard néven regisztrált olvasója egy korábbi, a pécsi tömegközlekedés helyzetét vizsgáló cikkre reagálva vázolta fel ötletét. A lényeg: bizonyos útvonalakon kisbuszokkal lehetne megoldani a helyi személyszállítást, a vállalkozás pedig a tömegközlekedési vállalat konkurenciájaként is sikeres lehetne.

„A Kertváros és Uránváros között járó nyolcszemélyes kisbuszra alapuló vállalkozásom 120 stabil ügyfele havonta 504 000 forintot (!) hoz a konyhára. Az üzemanyag, a jármű fenntartása és az egyéb költségek lefelezik a hasznot, de még így is megéri mindenkinek, és hát valljuk be, én nem keresek roszszabbul, mint egy PK Zrt. által alkalmazott sofőr. A PK Zrt. több ezer utasától – diáktól nyugdíjasig 3300 forinttól 6700 forintig – havi szinten elképzelni sem merem, mennyi pénzt zsebel be. De az összeg nyilván 9 (vagy még több) számjegyű. Ebből a pénzből ők képtelenek színvonalas, vagy legalább elfogadható szolgáltatást nyújtani, és nem utolsó sorban az alkalmazottak is panaszkodnak” – fogalmazta meg markáns kritikáját az önjelölt „vállalkozó”.

Az összehasonlítás felveti a kérdést, hogy vajon nem kellene-e hasonló elven működő kisvállalkozók bevonásával biztosítani az utasok igényeihez igazodó helyi közlekedést vagy annak egy részét.

– A pécsi polgár észrevétele mindenképpen figyelemre méltó, ugyanakkor a két szolgáltatás nehezen összevethető – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak a felvetés kapcsán Micskey Tibor, a terület szakértője, a Pannon Volán Zrt. termelési igazgatója. – A kritikus ugyanis figyelmen kívül hagyja, hogy a tömegközlekedési közszolgáltatásra szerződő cég járatain díjmentesen utazó utasok (nyugdíjasok, kisgyerekek) is vannak - Komlón pl. ez az utasok 59 százaléka. Illetve azt a körülményt is, hogy a menetrend szerinti utaztatásnál nemcsak a csúcsidei foglaltsággal számolhat a szolgáltató, hanem járatainak akkor is indulnia kell, ha adott esetben 2-3 ember ül az egyébként 80 fős autóbuszon.

----------------------------------------------------------------------------
Ön igénybe venné egy magánbuszos cég szolgáltatását? Szavazzon a középső hasábban!
----------------------------------------------------------------------------

A szakértő kitért arra is, hogy a menetrend szerinti személyszállító közszolgáltatásnak szigorú jogi feltételei vannak, ami kitér nemcsak a tarifákra, hanem különféle hatósági engedélyekre, illetőleg még a vezető képesítésére is.

Mindenképpen tanulságos viszont a fiktív vállalkozás igényekhez igazodó rugalmassága, illetőleg a lényegesen nagyobb költséghatékonysága.

Alvállalkozásban egyelőre még nem megy

Az elmúlt tíz évben elsősorban a helyközi tömegközlekedést érintően történtek próbálkozások magánvállalkozások bevonására. Az egyik emlékezetes eset a Pécs–Kozármisleny járat működtetésére kiírt tender volt, ám a menetrend szerinti közlekedés igényei szerint nem volt jobb (gazdaságosság alapján) ajánlat, mint a járatot működtető Volán-társaságé. A Pannon Volán kísérleti jelleggel akart indítani alvállalkozói működtetésben úgynevezett, a fővonalra ráhordó járatokat Szigetvár–Dobsza körzet zsáktelepüléseiről, ez azonban az elégséges műszaki és humánerőforrás hiányában nem valósult meg.

Kulcs a tarifa és legfőképpen a rugalmasság

A leleményes pécsi fuvaroshoz hasonló magánvállalkozás külföldön sem ritka, igaz, elsősorban a kevésbé fejlett arab, illetve afrikai, ázsiai államokra jellemző, hogy a többszemélyes járművel, kisbuszszal esetlegesen szedik össze az egy irányba utazókat. Ugyanakkor nálunk, és más európai országokban is megvannak már azok a vállalkozások, amelyek egy-egy városban vagy helyközi relációban (pl. Pécs–Villány oda-vissza), úgymond iránytaxiként teremtenek konkurenciát a tömegközlekedésnek. Esetükben a tarifa mellett mindig kulcsszó a rugalmasság is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!