Közélet

2015.05.30. 15:17

Korinek László akadémikus már tízmilliót elköltött a hobbijára

Dr. Korinek László akadémikust, a kriminológia professzorát a Kolping-szervezet baranyai elindítójaként és a Magyarok Kenyere gondolat kitalálójaként országszerte ismerik. A hobbija sem mindennapi, amatőr régészként fantasztikus kincsekkel gazdagítja a Nemzeti Múzeumot. Most újabb három szenzációs leletet talált.

Mészáros Endre (Dunántúli Napló)

– Igaz, hogy gyerekkorától műkincsvadász?

– Még kissrácként találtam egy bronzkori ékszert, és ez meghatározta a kutatószenvedélyemet. Később a baranyai telkem mellett ősi kőbaltákra leltem, meg római pénzekre. A baltáról meg kiderült, hogy az anyaga Kelet-Svájcból és Észak-Csehországból származik. Szóval Baranya már nyolcezer évvel ezelőtt is „uniós” jellemzőket tudott felmutatni.

– Mekkora a Korinek-féle régészeti tárlat?

– Én semmit nem tartok meg, mindent a Nemzeti Múzeumnak adományozok. De több mint tízmillió forintot költöttem el így a régió ócskapiacain, nagyvásárain az évtizedek folyamán.

– Hol talált rá a mostani leletekre?

– Szajkról származik a szíjvég, melynek az érdekessége, hogy az avar korból való, és az ezüst berakás egy keresztet viselő püspököt ábrázol. Ez arra mutat, hogy a rómaiak után sem szűnt meg a térségben a kereszténység. A másik egy késő avar véméndi övdísz, szárnyas mezítelen nőalakkal. Számomra azonban a harmadik lelet a legizgalmasabb, egy pecsétnyomó Nagy Lajos király idejéből, mely a pécsi püspök, Alsáni Bálinté volt, és Tamási környékéről került elő.

– Ezek elég egyszerű rajzolatok. Honnan lehet tudni a vásárban, hogy valóban értékes egy-egy darab?

– Gyakorlat teszi a vevőt. Mindemellett én alkalmanként tucatnyi dolgot is összevásárolok, aztán alaposan átvizsgálom őket. Hogy mi ebben az üzlet? Számomra valójában az értékre találás öröme. A családom beletörődött már, hogy az akadémikusi tiszteletdíjamat ilyesmikre fordítom, és a valóban értékes darabok mindig mennek tovább a múzeumba. A motivációm pedig az, hogy ezek a régi kincsek ne kerüljenek labanc kézre.

– Mire a legbüszkébb az eddigi gyűjtéséből?

– Egy arany nyakperecre és egy aranyveretes nyeregre, amit hun harcos sírjában találtak. Kellenek azért az olyan apró örömök is, ami június másodikán vár rám a Nemzeti Múzeumban, ahol szakirányú egyetemisták magyarázzák el, hogy elemzéseik alapján a tavaly leadott tárgyaim mitől érdekesek.

Térítő püspök vagy rabolt ékszer és egy születésjelkép

Az újabb Korinek-szenzációk közül kettő Gábor Olivér régészeti előadásán került először a közönség elé.

– Alsáni Bálint pecsétnyomóját nem láttam, de a két avar kori leletet jól ismerem – mondta Gábor Olivér régész. – A szíjvég emberábrázolással ritkaságnak számít a 7. századból. Germán eredetű munkának tűnik, hasonló került elő a kertvárosi temetőből. Püspöknek látszik a rajz, lehet ő a térítő Vulfila is vagy egy korabeli püspök. Kérdés, hogy tudatosan hordták, vagy rablott tárgyként került ide. A másik tárgyon a meztelen szárnyas nő inkább a termékenység és a szülés analógiája, mintsem boszorkány. Új dinasztia születését szokták ily módon jelezni.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!