Közélet

2016.04.17. 10:59

Pécsi séták hangokkal körbepárnázva

Fülhallgatóban kapjuk a kikapcsolódást segítő idegenvezetést.

Nógrádi L. (Dunántúli Napló)

Hangzó sétákat szervez a pécsi francia egyesület a jövő hét végén. A résztvevők egy előre letöltött hanganyagot a saját eszközükön (például zenelejátszón vagy telefonon) hallgatva járhatják be várost. A különleges idegenvezetést megalkotó Alliance Française de Pécs tájékoztatása szerint két sétát szerveznek, először szombaton a Mecseken, majd vasárnap a belváros kertjeiben lehet barangolni. Az első találkozó szombaton délután háromkor lesz a Tettyén, ahonnan a Dömörkapun át a Felső Gyükésig vezet a túra, amely alatt a résztvevők a sétához kapcsolódó hangok és természeti zajok mellett francia és magyar nyelvű tájékoztatót is hallhatnak. A séták szervezői remélik, hogy az érzékekre új formában ható élmény segít a résztvevőknek kikapcsolódni.

Másnap délután, ugyancsak háromkor a Szent István térről indul a „Pécs kertjei” elnevezésű séta. A résztvevőket ekkor a Martyn Ferenc Múzeum parkján és a Dóm téren át a Barbakán parkig kalauzolják a hangzó anyagok. Aki szeretne csatlakozni, a hallgatnivalót és a séták térképét is előre letöltheti az Alliance Française weboldalának (af.org.hu) pécsi szekciójából. A programot a Leőwey Klára Gimnázium francia tagozatos diákjainak közreműködése tette lehetővé, együttműködő partnerként az Irány Pécs turisztikai szervezet csatlakozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!