Közélet

2016.07.01. 13:45

Visszamennek hétfőn a Zsolnay-gyárba a ledinások

Visszamennek a Zsolnay-gyárba a volt dolgozók. Ledinásként, ügyvéddel és csak a kilépési papírjaikért.

Babos Attila

Tízes csoportokban, ügyvéd kíséretében mennek hétfőn a Zsolnay-gyárba a Ledina Kerámia Kft.-hez átszerződött volt zsolnays dolgozók, hogy átvegyék kilépési papírjaikat – közölte tegnap dr. Szabó Iván. Azt követően beszéltünk az önkormányzat jogi képviselőjével, hogy a Tettye Forrásház irodaházában a hétfőn várható fejleményekről tájékoztatást tartott. Szabó Iván azt mondta, megható volt a számára, ahogyan a dolgozók kiállnak amellett, hogy részt vesznek egy új pécsi kerámiás cég felépítésében.

Az ügyvéd megerősítette információnkat, miszerint több volt zsolnays dolgozót is felhívtak a gyárból, mondván, visszavennék őket, a korábbinál magasabb fizetéssel, elsősorban pirogránit-területen dolgozókat. Szabó Iván közölte: a dolgozók határozottan mondták, nem fordítanak hátat a Ledinának. Felvetettük, egyre több jel utal arra, hogy a Zsolnay Zrt. végül mindent kifizet, s nem indul felszámolás. Megkérdeztük, mi lesz akkor az átigazolókkal, lehet-e nekik munkát adni, s úgy is működtetni a Ledina Kerámiát. Arra is kíváncsiak voltunk, felszámolás nélkül is megszerezhető-e a Zsolnay márkanév a Ledina számára, hiszen anélkül jóval nehezebb lesz a dolguk a piacon. Dr. Szabó Iván azt mondta, ezt a lehetőséget sem zárták ki teljesen, a márkanév is megszerezhető, s minden továbbira szólóan is van B tervük.

Fizettek

Nem hivatalosan tudta meg lapunk, hogy Cséplő Petra állításának megfelelően a manufaktúra valóban kifizette a mintegy 90 millió forintos helyi adótartozását. Pontosabban teljesítették a lejáró határidejű, illetve aktuális helyi építmény és iparűzési adófizetési kötelezettségüket. Az önkormányzat nem tájékoztatott az ügyről, de biztos értesülés az is, hogy a Zsolnay Zrt. számlájára kivetett inkasszót visszavonták, mert az előzetesen elutalt összeg időközben megérkezett a városhoz. Cséplő Petra továbbra is azt mondja, a felmondott MFB-s hitelt is kifizetik, s nem lesz felszámolás.

Hajmáskér

Újra nekiment a város a hajmáskéri telek ügyének, közölte dr. Szabó Iván. Szerdán nyújtották be a bíróságra a keresetet. A telek értékének összegét vitatják, mert az szerintük nem ér 300 milliót. Cséplő Petra közölte: igazságügyi könyvszakértő mondta ki akkor, hogy a telek ér annyit. A Veszprém megyei volt lőtér cégbe való bevitelével biztosította Bachar Najari a szindikátusi szerződésben vállalt utolsó 300 millió forintos tőkeemelést. A Pécs Holding perelt már emiatt, de minden fórumon vesztett. Akkor nem az összegszerűséget támadták, hanem az apport jogszerűségét.

Elbocsátás

Cséplő Petra, a Zsolnay Zrt. igazgatóságának elnöke mondta lapunknak, hogy nem fogadták el dolgozóik azonnali hatályú felmondását, ugyanakkor mivel nem jelentek meg munkahelyükön, felszólítás után sem, később fegyelmivel elbocsátottak minden érintettet. Mindez amiatt érdekes, mert utóbbi esetben nem jár végkielégítés a dolgozóknak. Igaz, az új szerződésük szerint a Ledina Kerámia fizet végkielégítést a zsolnays évekre is, ha arra szükség lenne, a pécsi önkormányzat garanciavállalása mellett. Dr. Szabó azt mondta, számítottak erre a lépésre is, van rá válaszuk.

Ezek is érdekelhetik