Közélet

2014.04.24. 19:32

Tüke Busz: korszerű utastájékoztató rendszert építettek Pécsett

Korszerű utastájékoztató rendszerrel szerelte fel a buszai többségét a Tüke Busz Zrt. A pécsi utasokat nem csak színészhangok, nagy digitális táblák és belső kijelzők, de internetes tájékoztató oldal, és az ígéret szerint napokon belül mobilalkalmazás is segíti.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Félmilliárd forintos uniós pályázatból teljesen megújult az elmúlt hónapokban a Tüke Busz Zrt. utastájékoztató rendszere, jelentette be a hírt egy rendhagyó sajtótájékoztatón Csizi Péter, Pécs alpolgármestere, és Árki Sándor, a Tüke vezérigazgatója.

Elmondták, hogy a 100 százalékos pécsi önkormányzati tulajdonban álló tömegközlekedési társaság százhatvankét buszára szereltek fel korszerű ledes kijelzőket, amelyeket szürkületben és erős fényben is jól lehet olvasni. Ezen túl a buszok belsejében egy (a csuklósokban két) szintén ledes képernyőn olvasható a következő megálló neve, valamint az ottani átszállási lehetőségek, a pontos idő, illetve az adott járat száma és célállomása.

Minden járműre került hangos tájékoztató berendezés, négy ismert pécsi színész szólal meg a buszokon, így segítve a látássérültek és a járatok útvonalát pontosan nem ismerő turisták közlekedését. Az uránvárosi pályaudvaron a nagy kijelzőknek köszönhetően mostantól pontosan nyomon követhetők a város egyik legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjából induló buszjáratok.

Mindemellett minden olyan járműbe is került GPS-jeladó, amelyekben eddig nem volt, így ezentúl bárki, bármikor utánanézhet, hogy merre járnak épp a pécsi buszok. A „Menőbusz” nevű internetes programmal pedig megtekinthető az egyes járatok útvonala, menetrendje, illetve az éppen közlekedő buszok pozíciója és haladási iránya. Az útvonaltervezővel is kiegészített szolgáltatás jelenleg az interneten keresztül érhető el, de hamarosan okostelefonra telepíthető alkalmazás is készül belőle.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön szerint javult a pécsi tömegközlekedés színvonala?
---------------------------------------------------------------------------

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A belső ledes képernyőn számos hasznos információ olvasható, szürkületben és erős fényben is jól.
[/caption]

A vissza nem térítendő uniós támogatás 430 millió forint volt, ehhez központi forrásból mintegy 46 millió forintot nyertek el a saját rész biztosításához, így a több mint félmilliárdos fejlesztéshez a buszos cégnek csupán 42 millió forintot kellett önerőként kifizetnie.

A teljes cikk a pénteki Dunántúli Naplóban jelent meg! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!